kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Veszélyesen élnek a mezőgazdaságban dolgozók is

A mezőgazdasági munkáról sokakban még mindig romantikus elképzelés él, holott valójában az egyik legkeményebb fizikai megerőltetés: súlyos váz- és izomrendszeri betegségek alakulhatnak ki általa, a balesetekről és sérülésekről nem is beszélve, amelyeknek száma elképesztően magas a többi területhez képest.

A mezőgazdaságban és az építőiparban dolgozók vannak a leginkább kitéve a derékproblémák veszélyének, a felső végtagokkal összefüggő zavarok kockázata pedig a mezőgazdaságban, az erdészetben és a halászatban dolgozók esetében a legnagyobb. A gépesítés ellenére még mindig nagyon magas a súlyos terheket emelő, illetve szállító munkavállalók száma (körülbelül az ötven százalékuk).

A váz- és izomrendszeri megbetegedések (MSD) a gazdaságot is visszavetik

Nem véletlenül hangsúlyozza a munkavédelem fontosságát az Európai Unió, hiszen az MSD az országok gazdaságát is alaposan visszaveti. A váz- és izomrendszeri egészségügyi problémák ugyanis könnyen súlyosbodhatnak, s krónikus esetekben a kezelés és a rehabilitáció semi mindig vezet eredményre. Vagyis a munkavállaló tartósan munkaképtelen lesz, a legrosszabb esetben pedig végleg elveszti munkáját. Arról nem is beszélve, hogy a munkahelyi hiányzások többségét szinte minden tagállamban a váz- és izomrendszeri problémák okozzák. Néhány tagországban a munkavállalók kártérítésére kifizetett költségek 40 százaléka ennek tulajdonítható, és ez az ország egészére nézve a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalékát is elérheti.

Mennyit szenved az ember?

Leggyakrabban a váz- és izomrendszeri megbetegedések, a por, az állatról emberre terjedő betegségek, a zaj és a vibráció betegítik meg a munkavállalókat. Angliában például a mezőgazdasági dolgozók nyolcvan százaléka szenved a váz- és izomrendszeri megbetegedések valamilyen formájától. Az MSD nagyon gyakori a kertészeknél, a gyümölcs és zöldségtermesztéssel foglalkozó embereknél, hisz a munkafolyamatok mindegyike állandóan ismétlődő kézi munkával jár. Egyes gyümölcsök betakarításakor, például áfonya- és ribizliszüretkor a dolgozók kénytelenek hosszú órákig görnyedni vagy térdelni.

A munkával összefüggő nyaki és felső végtagi megbetegedések (WRULD), amelyek zsibbadással, bizsergő érzéssel és az ízületek megduzzadásával járnak, gyakran fellépnek azoknál, akik a sorok osztályozását, a táblák vizsgálatát, a gyökerek kiszedését vagy baromfifeldolgozást végeznek. A betegség kialakulásának esélye csökkenthető ha a munkavállalóknak biztosítják a változatos munkát (ami lehetővé teszi a testhelyzetváltást), a rendszeres szüneteket, a jól tervezett eszközöket és felszerelést.

Angliában a legrosszabb a helyzet

A mezőgazdaság, az erdészet, a kertészet és a halászat közismerten a legrosszabb baleseti statisztikákat produkálja az Egyesült Királyság Egészségi és Biztonsági Szolgálata (HSE) szerint. Az Egyesült Királyságban ebben az ágazatban fordul elő a legtöbb halálos baleset. Véleményük szerint ennek oka, hogy a mezőgazdaságban dolgozók, valamilyen mélyen gyökerező kulturális beidegződés miatt oktalanul nagy kockázatot vállalnak, ráadásul az egészségügyi és biztonsági szempontok még nemigen épültek be az agrármenedzsmenti gyakorlatba.

Ebben a szektorban nagy valószínűséggel az is hozzájárul az MSD gyakoriságához, hogy sok munkavállalót csak alkalmi munkára vagy időszakosan foglalkoztatnak, közülük sokan más területről érkeznek, alacsony képzettségűek, gyakorlatlanok és nagyon hosszú munkaidőben kell ismétlődő mozdulatokkal járó kézi munkát végezniük. Sokan a nyugdíjkorhatár felett is vállalnak mezőgazdasági munkát, ami szintén növeli a baleseti és egészségügyi kockázatokat.

Komplex megközelítés szükséges

A "Legyen könnyebb a teher" kampány megpróbálja felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a probléma csakis együttes erővel, a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány összefogásával oldható meg. Elvégre a megelőzés csak akkor lehet sikeres, ha nemcsak a fizikai terhelésről, a stressztől vagy a környezeti tényezőkről, hanem a rehabilitációról, valamint a dolgozók munkába való visszatérésének támogatásáról is gondoskodunk.

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség 2007-es "Legyen könnyebb a teher!" kampánya, - melynek célja megoldást találni az MSD problémákra - az október 22-től 26-ig tartó Európai Munkavédelmi Héten csúcsosodik ki. Ennek keretében számos akciót és eseményt rendeznek Európa-szerte. További információért látogassa meg a munkavédelmi hét honlapját: http://ew2007.osha.europa.eu/
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk