Megjelent: 5 éve

Fülöp Attila: több pénz lesz a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerint a megváltozott munkaképességű emberek a munkaerőpiac egyik tartalékát jelentik.

images

A kormány azt szeretné elérni, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember vegyen részt a foglalkoztatásban, ezért az idei 42 milliárd forint után jövőre 43,5 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben a fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Salgótarjánban. Hozzátette, hogy az országban mintegy 300 cégnél nagyjából 30 ezer ember dolgozik ilyen munkahelyeken. Emellett a piaci cégek szociális hozzájárulási adókedvezményben részesülnek, ha megváltozott munkaképességűeket alkalmaznak - jegyezte meg.

Az államtitkár kiemelte, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása alatt az elmúlt években két és félszeresére emelkedett azoknak a megváltozott munkaképességű embereknek a száma, akik részt vesznek a foglalkoztatásban; 2010-ben csak 18 százalékuk dolgozott, jelenleg pedig már 42 százalékuknak van munkája. Mint mondta, a megváltozott munkaképességű emberek a munkaerőpiac egyik tartalékát jelentik, és gazdaságstratégiailag is fontos, hogy minél nagyobb számban elhelyezkedjenek.

Fülöp Attila a Man at Work Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón azt is megfogalmazta, hogy a fogyatékossággal élők számára az önálló élet elősegítése a legfontosabb, ennek pedig feltétele az önálló jövedelem. Holler Lajos, a Man at Work képviselője ismertette: Salgótarjánban 200 hallás- és mozgássérült, valamint látáskorlátozott embert foglalkoztatnak két helyszínen. Reklámtollakat, műanyag függönycsipeszeket, dísztasakokat, papírtáskákat gyártanak hazai és külföldi piacra egyaránt.

Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP salgótarjáni polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy több ilyen munkahelyre lenne szükség a városban, mert sok érintett nem tud máshogy elhelyezkedni. Szólt arról is, hogy átfogó szociális városrehabilitációs programot kell indítani Salgótarjánban. Hozzátette: az Emmi államtitkárával mindkét témában arról egyeztettek, hogyan valósulhatnak ezek meg az önkormányzat részvételével és a kormány támogatásával.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk