kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Érkezik a nyugdíjprémium

Kezdődik a prémiummal és a kiegészítő emeléssel megnövelt novemberi nyugdíjak kifizetése pénteken - írja az MTI.

Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára közölte, a kifizetés 2 millió 750 ezer embert érint. A bankszámlákra már pénteken megérkezik a pénz, a postások pedig november 15-étől viszik ki a nyugdíjakat.

Az államtitkár kiemelte, Magyarország történetében először fizetnek nyugdíjprémiumot, amely a 3,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedésnek köszönhető. Hozzátette, hogy a prémium legfeljebb 12 ezer forint lehet, ezt az összeget pedig mindenki megkapja, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja.

Emellett ebben a hónapban kiegészítő emelés is jár, amely 125 ezer forintos nyugdíj esetén szintén 12 ezer forintot jelent - ismertette Novák Katalin.

Emlékeztetett: a törvény szerint csak a nyugdíjkorhatárt betöltöttek lennének jogosultak a prémiumra, a kormány azonban úgy döntött, hogy mindenki megkapja, aki nyugdíjszerű juttatásban részesül. Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a kormány anyagiakban is szeretné kifejezni az idősek iránti megbecsülését, valamint azon dolgozik, hogy a nyugdíjasokkal kötött szövetség értelmében megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét.

Novák Katalin kitért arra is, hogy már az Országgyűlés előtt van egy törvényjavaslat, amely szerint a súlyosan beteg gyereküket legalább 20 évig ápoló szülők nyugdíjba vonulásuk után 2018-tól havi 50 ezer forint nyugdíj-kiegészítést kapnának.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk