kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Az ősz a HR-rendezvények ideje - ez volt a szezonnyitó

A Pannonjob Kft. szervezésében a Dunántúl egyik legjelentősebb HR szakmai rendezvényére került sor szeptember közepén Székesfehérváron. A több mint 100 szakembert vonzó program immár hagyományosan az őszi időszak első HR szakmai rendezvénye.

A konferencia egyik alapköve az aktuális munkajogi változások, illetve érvényben levő szabályozások gyakorlati oldalról történő megközelítése, melyet ezúttal is Dr. Pál Lajos ügyvéd prezentált a konferencia résztvevő számára.

Fata László cafeteria szakértő a 2017-es aktuális változásokra és lehetséges megoldásokra világított rá, különös tekintettel a béren kívüli, és béren kívülinek nem minősülő juttatások tekintetében. Szó esett a következő évtől életbe lépő új cafeteria elem, a készpénz formájában történő kifizetés, illetve az albérleti hozzájárulás és munkás szállás biztosításának lehetőségeiről egyaránt.

Pannonjob

A résztvevők „Bérszámfejtés és ami mögötte van” címmel kerekasztal beszélgetés formájában kaphattak betekintést arról, mit jelent egy cég életében egy külső szolgáltató igénybe vétele bérszámfejtés tekintetében, mik a tapasztalatok, hogyan működik, milyen a megfelelő partneri együttműködés ezen az igen speciális területen, mindezt egy autóipari vállalat és a Pannonjob sikeres együttműködésén alapuló esettanulmányon keresztül ismerhették meg a konferencia résztvevői.

Pannonjob

A napjainkban kialakult munkaerőhiány, valamint az egyre erősödő fluktuáció csökkentésére és megállítására irányuló törekvések miatt a HR szerepe a vállalatok életében felértékelődött. Ezen témakört helyezte középpontba a nap egyik legsikeresebb, egyben záró előadásában Molnár Attila, a Pannonjob ügyvezető igazgatója aki a fluktuáció okainak vizsgálatáról beszélt, illetve sorra vette azon lehetőségeket, melyek megoldást jelenthetnek a vállalatok számára, és bizonyítottan mérhető, eredményekkel alátámasztott hatással bírnak ezen a rendkívül égető területen.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk