kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Hazánkban a legnagyobb a keresetek közötti szakadék

A fejlett államok közül az utóbbi évtizedben Magyarországon nőtt a leggyorsabban a keresetek közti egyenlőtlenség. Tíz éve még az Egyesült Államok állt az első helyen, mára hazánk vette át a kétes dicsőségű posztot a legnagyobb és legalacsonyabb jövedelmű 10 százalék közötti különbség szempontjából az OECD által vizsgált húsz ország listáján - írta szombati számában a Népszabadság.

images

A világ legfejlettebb országait tömörítő, párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a napokban közzétett jelentésében megállapítja, hogy miközben milliók élvezik a globalizáció előnyeit, a munkások egy része kedvezőtlenebb helyzetbe került. A vizsgált húsz ország közül egyedül Írországban és Spanyolországban sikerült mérsékelni a társadalmi szakadékot azáltal, hogy az elmúlt évtizedben a kereseti különbségek csökkentek.

Egy évtized alatt Magyarországon közel 35 százalékkal tovább nőtt a keresők felső és alsó tíz százalékának bevételei közti szakadék, amely nagyságrendjében immár megközelíti a hat az egyhez arányt.

Az OECD olyan foglalkoztatási politikát javasol, amely kellő biztonság közepette segíti elő az átképzést, a szakmaváltást - olvasható a lapban.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk