Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Magyar Rádió: augusztus végén tájékoztatják a kuratóriumot a létszámleépítésről

Augusztus 27-én kapnak tájékoztatást a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának tagjai a közszolgálati médiumnál lezajlott csoportos létszámleépítéssel kapcsolatban; erre a napra hívta ugyanis össze Gellért Kis Gábor elnök a testület ülését.

Erről beszámolva elmondta azt is: Such György rádióelnök ad tájékoztatást a kérdésben. Az ülés összehívását a közelmúltban kezdeményezte a kuratórium egyik civil delegáltja.

Mi történik a Magyar Rádiónál létszámleépítés okán? Mi indokolja Cs. Kádár Péter éhségsztrájkját, miért nem lehet a létszámleépítéssel kapcsolatos intézkedéseket közös megegyezés alapján, emberi módon végrehajtani? Miért nem kapunk tájékoztatást minderről, miért csak a sajtóból értesülünk az esetlegesen, "embertelen" ügyintézésekről? - sorolta az ülés összehívását kezdeményező levelében kérdéseit K. Csiky Ildikó. "Még akkor is, ha munkatársaktól meg kell válni, ha a létszámleépítés indokolt, nem mehetünk el szó nélkül az olyan események mellett, amelyek ilyen válaszokat eredményeznek, mint például az éhségsztrájk" - fogalmazott akkor K. Csiky Ildikó.

A hatályos szabályok szerint a kuratórium ülését az elnök, akadályoztatása esetén pedig helyettese hívhatja össze, vagy a testület tagjainak többsége - jelen esetben 16 tag - írásban kezdeményezheti ezt.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk