Megjelent: 19 éve

Tilos lesz a munkahelyi dohányzás?

Átlagosan 2400 szál cigarettát szív el egy magyar állampolgár évente, míg az alkalmazásban állók 31 % -a dohányzik. Éppen ezért az uniós előírásoknak megfelelően 5 éven belül beszüntetik a dohányreklámokat és további szigorítást vezetnek be a munkahelyi előírásokban is.

Az ÁNTSZ munkaegészségügyi osztályának tájékoztatása szerint a tavalyi év folyamán 11404 munkahelyet és 20330 közforgalmú helyet ellenőriztek, míg közel 18,5 millió forintot róttak ki nem megengedett cigarettázás miatt, illetve a nem megfelelően szeparált cigaretta-helyiségek miatt.

2001 óta a Nemzeti népegészségügyi program kiemelt feladata a dohányzás visszaszorítása, amelynek keretében a jelenleg is futó "Ciki a cigi" elnevezésű médiakampány és az óvodai dohányzás-megelőzési program is szerepel. A munkahelyek tekintetében azonban sokkal komolyabb lépésekre készülnek, mivel a felmérések szerint az egészségügyi-, oktatási-, és sportintézmények alkalmazottainak is 27 %-a dohányzik, míg a többi helyen a munkavállalók 31 %-a dohányos. Ennek értelmében a jelenlegi 99.évi XLII. törvényben megszabott, nemdohányzók védelméről szóló szabályok helyét az elkövetkezendő öt évben uniós normák fogják átvenni, így például a már Írországban és Norvégiában bevált gyakorlatként kezelt teljes dohányzási tilalmat szeretnék elsősorban megvalósítani. Ez azt jelentené, hogy sem dohányreklámokat, sem pedig a dohányzást nem engedélyeznék munkahelyen, közterületen, szórakozóhelyen és kocsmákban.

Mint azt Markosz Kiprinau az Európai Bizottság egészségügyi biztos-jelöltje mondta: ötéves munkájának elsődleges célja lesz az ír és norvég szabályozást követő uniós irányelv gyakorlatban történő foganatosítása. Bár a jelenlegi magyar törvényi szabályozás szerint a reklámozás és a munkahelyi dohányzás bizonyos formában megengedettek, annyi bizonyos, hogy nem kell sokáig várni az új szabályozásra annak, aki a munkahelyén is tiszta levegőhöz szeretne jutni.



Az Életforma cikke nyomán
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek