Megjelent: 5 éve

Ezrek mondanak fel a közszférában

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a központi és a területi közigazgatásban összesen 2500-an kérték felmentésüket, a kormány szerint a működésben ez nem okoz fennakadást. Az Index szerint a megyei és járási, kerületi kormányhivatalokban májusra kaotikus helyzet alakulhat ki.

images

Márciusban lépett életbe az a jogszabályváltozás, ami a minisztériumok és háttérintézményeik, valamint a megyei, járási és központi kormányhivatalok dolgozóit, továbbá a nyugdíjfolyósítónál dolgozókat és a Magyar Államkincstár valamennyi kormánytisztviselőjét és ügykezelőjét érintette. Ahogyan arról mi is beszámoltunk ez megnövelte a munkaidőt, az ebédszünetet ezután nem lehet beleszámítani a munkaidőbe. Valamint csökkentették a szabadnapjaikat is.

Az Indexhez eljutott egy olyan panaszlevél, melyből kiderül, hogy egy háromgyermekes, több évtizedes tapasztalattal rendelkező hivatalnok a gyermekek után jó pótszabadsággal együtt is, összességében még mindig 11 napot veszít a munkaidő-növelés miatt.

Egy másik panaszos név nélkül arról nyilatkozott a lapnak, hogy náluk a megnövelt munkaidő hétfőtől csütörtökig 7:30 és 16:30 közötti munkavégzést jelent, ami nem is 8,5, hanem napi 9 óra. Az Index szerint március óta általánossá vált a 9 órás munkanap a közszférában.

Az Index arról ír, hogy a dolgozók cafeteria-juttatásai idén már elmaradnak, miközben a tavaly januári bérnövekmény meg sem közelítette a megelőzően 9-10 éven át, a bértábla befagyasztása miatt elmaradt növekedést.

A közigazgatási dolgozókat március 15-ig tájékoztatták a jogállásuk, munkaidejük és szabadságaik változásairól. Ha valaki nem fogadta el új besorolását, és ezt öt napon belül jelezte, akkor a munkáltatónak fel kellett mentenie őt és az eltöltött évek után végkielégítést kell neki fizetnie. Március óta 2500-an kérték felmentésüket a közszférában, a kormány szerint ez a létszámhiány nem okoz majd fennakadásokat.

A szakszervezet szerint ez nem igaz. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint már a létszámstop kezdete óta számos kolléga döntött úgy, hogy elhagyja a közigazgatást, ami eddig nagyban megnehezítette a szervezeti egységek munkavégzését az utánpótlás hiánya miatt, a március 1-től érvényes, új szervezeti és működési szabályzatok pedig még kevesebb emberrel, kisebb létszámkerettel számolnak megyénként és járásonként is.

fotó:ittlakunk.hu
Index
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk