Megjelent: 7 éve

Migránsnak nevezték az Angliából hazatérő asszonyt

Egy fiatal pár tavaly költözöt haza. Az asszonyt a munkaügyi hivatalban migránsnak nevezték, és félre is tájékoztatták. Az RTL Klub Házon kívül című műsorában bemutatták három ember történetét, akiknek nem is volt annyira édes a hazatérés - írta a HVG.

Angliából illetve Skóciából tért haza az a három család, amelyek nyilatkoztak az RTL Klubnak az ország három különböző pontján. Azt mondták: néha úgy érzik, bárcsak ne jöttek volna vissza, mert megalázóan bántak velük itthon a hivatalokban.

Egy fiatal pár hosszú ideig Bristol mellett dolgozott, mert az itthoni keresetükből nem tudták volna fizetni a hitelüket. Tavaly költöztek vissza Magyarországra, a férj korábbi fizetése töredékéért dolgozik itthon. Hónapokig kellett várniuk terhes felesége TAJ-kártyájára, aki így nem tudott orvoshoz járni csak úgy, hogy minden vizsgálat után fizetett. Ráadásul az asszonyt a munkaügyi hivatalban migránsnak nevezték, és félre is tájékoztatták: azt mondták neki, hogy ha fizetni maga után a TB-t addig, amíg tisztázzák az angliai jogviszonyát, akkor járhat orvoshoz, de mégsem így történt.

RTL Klub/HVG
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk