Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 16 éve

Egyre nő az igény a menedzsmentképzésekre

A motiváció fenntartását és a munkatársak folyamatos fejlesztését a mai Y-generáció szinte már elvárja - hangzott el a KPMG-BME Akadémia tanévnyitó ünnepségén. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb az igény az intézmény tudásmenedzsmentet és vezetői utánpótlást megcélzó mesterkurzusai iránt.

images

Immár hetedik alkalommal nyitotta meg kapuit a KPMG és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös oktatási szervezete a KPMG-BME Akadémia. Az intézmény mára ismert és elismert résztvevője a magyar felnőttképzési szektornak, amelyet a 7300 fős hallgatói létszámával, nyílt illetve egyedi képzési rendszerben meghirdetett oktatási programjaival ért el.

Egy padban a szakértőkkel

2007/2008-as tanévet Dr. Molnár Károly a BME rektora nyitotta meg szeptember 15-én, hétfőn. Véleménye szerint az intézmény jó példa egy hazánkban még kevésbé ismert képzési formára, mely a tradicionális egyetemi képzést és egy, a gazdasági életben jelentős szerepet betöltő vállalkozás gyakorlati tapasztalatát illetve üzleti életben alkalmazott modelljeit ötvözve nyújt a piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodó oktatási programot a munka világában már aktívan tevékenykedők számára.

Mint mondta, céljuk, hogy az egyetemi oktatás által nyújtott elméleti alapokat partnerük tanácsadóinak tapasztalataival kiegészítve úgy adják át gyakorló szakemberek segítségével, hogy azok mindennapi munkájuk során profitálni tudjanak abból. A rektor kiemelte, olyan oktatási programot dolgoztak ki, amely rugalmasan alkalmazkodik a gyorsan változó gazdasági környezethez és igényekhez. A képzéseik másik sajátosságát foglalja magában, hogy a programokon közreműködő oktatók elsősorban a két alapító intézményből kerültek ki, akik elismert szakemberek, illetve korábban vagy ma is nemzetközi vállalatoknál vezető pozícióban dolgozó és sokéves oktatói tapasztalattal rendelkező szakértők, akik a képzéseket igény szerint magyar vagy angol nyelven vezetik. Ezt a hitvallást fejez ki mottójuk is: "Egy padban a szakértőkkel."

Egyre nő az igény a menedzsmentképzésekre

Dr. Tomka János, a KPMG-BME Akadémia társelnöke és ügyvezető igazgatója előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy míg korábban az ügyfelek főként technikai, egy-egy szakterületre specializálódott képzéseket rendeltek, addig az utóbbi években egyre nőtt az igény a menedzsmentképzésekre, a menedzsmentszemlélet, mint alkalmazott tudás fejlesztésére.

Az Akadémia néhány hete lépett piacra Pénz- és tőkepiaci képzési portfoliójával, amelynek célja ismeretek megosztása a bankok, és a vállalatok vezetőivel és szakértőivel, és ezáltal e két, látszólag ellentétes érdekeket szem előtt tartó fél közötti együttműködés javítása. A képzések oktatói banki és vállalati vezetők, szakértők, akik valamennyien kiemelkedő szintű pénzügyi ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek.

Emellett az intézmény elindítja kétszer egyhetes Menedzsment Mesterkurzusát is, mely kifejezetten abban nyújt segítséget közép- és felsővezetők számára, hogy saját funkcionális határaikat átlépve, tágabb perspektívában szemlélve a vállalat és benne saját tevékenységük szerepét, miként lehetnek egy több egységből álló szervezet felelős vezetői, illetve a testületi vezetés eredményes tagjai.

Miért nem folytatódik a tömegképzés?

Dr. Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára a magyar felsőoktatás reformjának tükrében kijelentette, hogy az oktatási piacra nehezedő globális versenyben a korábban alkalmazott mennyiségi fejlesztések helyett a hangsúly egyre inkább a minőség felé tolódik. Az elmúlt 15 évben hihetetlen méreteket öltött hazánkban tömegképzés. Mintegy megnégyszereződött a felsőoktatásban részesülők száma az 1990-es adatokhoz képest. Ugyanakkor a mennyiségi fejlesztéssel összhangban nem változott azonos mértékben az oktatók létszáma, amely 1990-ről 2007-re mindössze másfélszeresére nőtt. Ez az arány arra figyelmeztet, hogy a magyar felsőoktatás reformjára van szükség, jelenlegi formájában ugyanis nem képes megfelelő rugalmassággal reagálni a munkaerőpiac igényeire és követelményeire. Komoly problémát okoz például az agyelszívás Közép-Európában - mutatott rá a szakállamtitkár.

Dr. Manherz Károly arra a figyelemfelkeltő adatra is felhívta a figyelmet, hogy a 18 éves korosztály néhány éven belül 140 ezerről 100 ezerre csökken, ezzel párhuzamosan viszont a finanszírozott létszám mozdulatlan marad. Ráadásul számolni kell az európai felsőoktatás elszívó hatásával is, így a tömegképzés nem folytatódhat.

Üdvözítő és pozitív példaként említette meg Dr. Manherz Károly az olyan multinacionális vállalatok szerepét, melyek számos diplomás, nyelveket beszélő, ám pályakezdő fiatal számára biztosítanak munkalehetőséget, illetve a vállalat saját igényeire szabott továbbképzési lehetőséget.

Egzotikus utazással, képzésekkel motivál a KPMG

Robert Stöllinger, a KPMG Magyarország ügyvezető partnere a vállalat menedzsmentképzéséről tartott előadásában kulcsfontosságú tényezőként jelölte meg a motiváció fenntartását és a munkatársak folyamatos fejlesztését. A cégekre folyamatosan nehezedő idő- és költségnyomás ellenére a KPMG fontosnak tartja, hogy munkatársaik felé folyamatosan kommunikálja, elismerje teljesítményüket. Ezt a "hozzáállást" az új, fiatal, úgynevezett Y-generáció már egyébként sem pluszként, hanem alapvető elvárásként fogalmazza meg a munkahellyel szemben. A fiatalok célja, hogy munkájuk során folyamatosan fejlődhessenek, értékes tapasztalatokra tegyenek szert és a munkapiacon egyre értékesebbé váljanak - mondta Stöllinger.

KPMG menedzsmentképzési stratégiájának középpontjában a cég ügyfelei által megfogalmazott elvárások és igények minél magasabb színvonalú kielégítése áll, ezért a cég munkatársai mindenkor lépést tartanak a KPMG ügyfelei üzleti életének alakulásával, ismerniük kell az iparágakat, melyben dolgoznak és munkájuk során folyamatosan tájékozottnak kell lenniük egyéb üzleti területeken végbemenő, ügyfeleiket közvetetten érintő folyamatokról. Ez a fajta multidiszciplináris megközelítés teszi aztán lehetővé, hogy a KPMG munkatársai a cégnél bejárt karrierútjuk során, több területen is kipróbálhassák magukat és a megszerzett tudás révén munkájukat a vállalat külföldi irodájában is folytathatják.

A cég munkatársai jellemzően könyvvizsgálóként kezdik pályafutásukat, azonban a fent említett menedzsmentképzési programnak köszönhetően később lehetőségük nyílik az adó- vagy az üzleti tanácsadás területén továbblépni, és akár nemzetközi karriert építeni. Utóbbira a KPMG globális hálózatában számos lehetőség kínálkozik.

A könyvvizsgálattal, adó- és üzleti tanácsadással foglalkozó cég célja, hogy a legkedveltebb munkáltatóvá váljon a karrier-utak támogatásával, a képzésekben érvényesülő munka és magánélet közötti egyensúly megteremtésével. Ez utóbbit például azért teszik, hogy az alkalmazottak élete gazdagabbá váljon, amelyet külföldi utakkal érnek el. Szintén fontos szerepet játszik az utazás helyszíne a "mérföldkő események" megünneplése során is. A KPMG-nél ugyanis az előléptetés nem "csupán" fizetésemelést jelent, hanem életre szóló élményt. Egy egzotikus országban eltöltött hétvége hasonló munkakörben tevékenykedő munkatársakkal, jó példa, hogyan lehet emlékezetessé tenni egy olyan pozitív fejleményt, amely később motivációként is funkcionál.


A KPMG könyvvizsgálati, adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó társaságok globális hálózata. Tagtársaságaink 148 országban működnek, és több mint 113 000 szakembert foglalkoztatnak világszerte. A KPMG 1989-ben Budapesten hozta létre első irodáját Közép- és Kelet-Európában. A magyarországi KPMG ma 530 munkatársat foglalkoztat.

Gyimóthy Éva, HR Portal
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk