kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete tart a közalkalmazotti státusz elvesztésétől

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) aggodalommal figyeli a kormánynak azon tevékenységét, ami a közalkalmazotti státusz kiürítését, a bértábla fizetési fokozatainak megalázóan alacsonyan tartását, a meglévő oktatási struktúra értelmetlen átszervezését és központosítását célozza - írják közleményükben.

A szakszervezet szerint a közalkalmazotti státusz elvesztése nagyon nagy érvágás lenne mindannyiuknak. A Közalkalmazotti törvény hatálya alá való tartozás számos olyan előnnyel és kedvezménnyel jár, ami minimális szinten ellensúlyozni képes az alacsony fizetést - írják. Úgy vélik mind az oktatói, mind a kutatói pálya hivatás, amit az ember addig próbál művelni, ameddig hagyják. Rendkívül nagy veszteség lenne, ha azoknak az elhivatott embereknek, akik nap mint nap egyéni áldozatokat hoznak azért, hogy taníthassák más gyerekeit, azzal kéne szembesülniük, hogy új munkát (nem hivatást, munkát) kell keresniük, mert a régit ellehetetlenítették - vélik.

A TDDSZ kiemelt feladatának érzi a közalkalmazotti státusz megtartását, a közalkalmazotti bértábla felfelé módosítását és a kutatói és oktatói szabadság biztosítását. Ezért a TDDSZ szolidaritását fejezi ki, és támogatja a Pedagógusok Szakszervezetét az oktatás jövőjéért való fellépésben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk