Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Lengyelországban nyugdíjat kapnak az anyák, akiknek nincs munkaviszonya

Lengyelországban a jövőben azok az anyák is kapjanak minimálnyugdíjat, akik legalább négy gyermeket felneveltek, és emiatt egyáltalán nem tudtak munkát vállalni, vagy nem szerezték meg a nyugdíjfizetéshez szükséges szolgálati időt - írja az MTI.

A Mama 4 plusz néven ismert jogszabályt még a szenátusnak és az államfőnek is jóvá kell hagynia. A tervezet mellett a 413 jelen lévő képviselő közül 259-en szavaztak, 20-an ellenezték, 134-en tartózkodtak. Igennel voksolt a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt összes jelen lévő képviselője, továbbá az ellenzéki Kukiz´15 és a Lengyel Parasztpárt képviselőinek nagy része.

A fő ellenzéki erőt, a Polgári Platformot és a Modern (Nowoczesna) pártból kivált képviselőket tömörítő frakció (PO-KO) tagjainak túlnyomó többsége tartózkodott.

A jogszabály március elején lépne hatályba, attól kezdve a 60 éves nyugdíjkorhatárt elért, a törvény feltételeinek megfelelő nagycsaládos anyák minimálnyugdíjra (jelenleg 1100 zloty, mintegy 81 ezer forint) lennének jogosultak.

Az alsóház elvetette azokat az ellenzéki javaslatokat, melyek szerint a minimálnyugdíj azoknak az apáknak is járna, akik legalább négy gyermek felnevelése miatt lemondtak a munkavállalásról, és így nem szereztek nyugdíjjogosultságot. Az elfogadott változat szerint az ilyen férfiak csak akkor kaphatnak minimálnyugdíjat, ha a gyerekek anyja korábban elhunyt, illetve elhagyta a családot. A férfiak esetében a 65 éves nyugdíjkorhatár érvényes Lengyelországban.

A kormány számításai szerint mintegy 65 ezren vannak azok a nagycsaládos anyák, akik jelenleg egyáltalán nem jogosultak nyugdíjra, további 25 ezren a minimálnyugdíjnál alacsonyabb támogatásokban részesülnek. A törvény értelmében kiegyenlítik az eddigi támogatások és az 1100 zloty közötti különbséget.

A Mama 4 plusz programra az idei költségvetésben 801,3 millió zlotyt (mintegy 59 milliárd forint) különítettek el. A törvénytervezet a kormány családpolitikájának része. Ennek egyik fő eleme a 2016-ban bevezetett 500 plusz nevű családtámogatási program, melynek keretében minden második és további, 18 éven aluli gyermek után havi 500 zlotys (36 ezer forint) támogatás jár.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk