Megjelent: 17 éve

Közmunka ellenében járna csak az álláskeresési járadék

Kötelező önkéntes vagy közmunka havi, fix mennyiségű órában - több fejvadász szerint ezt kellene teljesíteniük a munkanélkülieknek az álláskeresési járadékért cserébe.

Valamit valamiért. Ezzel a módszerrel lehetne csökkenteni a regisztráltak számát, és ösztönözni a munkavállalási kedvet - fogalmazott Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.

Bár a foglalkoztatási törvény 2005. novemberi módosítása óta a regisztráltaknak úgynevezett álláskeresési megállapodást kell kötniük a munkaügyi központtal, ez továbbra sem szűri ki a segély mellett feketén dolgozókat, vagy a munka világába visszatérni nem akarókat. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) adatai alapján július végén több mint 412 ezer regisztrált állástalan volt, közülük 120 ezren már egy éve megszakítás nélkül szerepelnek a munkaügyi központok nyilvántartásában. Az újonnan belépők száma júliusban drasztikusan megnőtt, 14 ezer fölé emelkedett, így nyolcvan százalékkal, vagyis hatezerrel több új állástalant regisztráltak, mint az előző hónapban.

A Világgazdaság által megkérdezettek szerint hatékony lenne, ha közülük csak azok kaphatnák meg az álláskeresési járadékot, akik - ha képtelenek elhelyezkedni - elvállalják a munkaügyi központ által felajánlott munkát. A kötelező, például civil munka havi legalább 10-20 óra lehetne.

A munkanélküliek motivációja mellett a feketemunkát csökkentését is segítené a kötelező önkéntes tevékenység, illetve közmunka - nyomatékosította Küzmös László, a GWH Személyzeti Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója. Úgy gondolja, hogy azok, akik a járadék kézhezvétele mellett illegálisan dolgoznak, kevésbé tudnának alkalmazkodni a feketemunka munkaidejéhez, ha például civil munkát kellene végezniük.

A skandináv államokban már bevett gyakorlat, hogy kötelező munkára fogják a munkanélkülieket az ellátás fejében. Legtöbbjüket civilszervezetek vagy a helyi hatóságok foglalkoztatják. A feladatok között szerepel: adminisztratív és fizikai munka, gyermekek korrepetálása, idősök gondozása vagy akár kertészkedés, közúttisztítás is. A külföldi tapasztalatok azt bizonyítják, eredményes a kötelező munka, mivel így nem esik ki teljesen a munka világából az ellátott, sőt emberi kapcsolatai sem sekélyesednek el - áll a Világgazdaságban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk