kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Állítsa össze az idei dolgozói cafeteria csomagot

Számos változást hozott a béren kívüli juttatások terén a 2017-es év. Többek között több cafeteria elem adóterhe változott, megjelent a 100 ezer forintig kedvezményes adózással adható készpénzes cafeteria stb. Mindezeket kiszámolhatja kalkulátorunk segítségével, és összeállíthatja az ön számára legkedvezőbb cafeteria csomagot.

images

Erre a linkre kattintva összeállíthatja a kívánt cafeteria csomagot.

Korábbi cikkünkben pedig elolvashatja a NAV részletes tájékoztatását az egyes elemekre vonatkozóan.

Sok juttatás, amelyeket korábban megszoktunk, már nem olyan kedvezően adózik 2017-től, mondta az InfoRádiónak Fata László, cafeteria szakértő. Az Erzsébet-utalvány, a helyi utazásra szóló bérlet, az iskolarendszerű képzés, a munkahelyi étkeztetés és az önkéntes pénztári hozzájárulás is egyes meghatározott juttatásként lesz adóköteles, vagyis 43%-os adó terheli.

Adómentes juttatás lesz a bölcsődei, óvodai ellátás támogatása, a vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, az albérleti támogatás valamint a belépők sportrendezvényekre, sportlétesítmények használatára, és évi 50 ezer forintig kulturális rendezvényekre.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek