kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Csak az első félévben 135 ezren kértek ellátást

Az idei első félévben jelentősen megugrott a nyugdíj- és egyéb - például rokkantsági vagy rehabilitációs - ellátásra vonatkozó kérelmek száma. A 135 ezer új elbírált kérelem ötéves rekordnak számít, írja a Napi.hu.

Az összes ellátáson belül a nyugdíjak terén 15%-os növekedés következett be, a fél év alatt elbírált 42 ezer kérelem formájában, a tavalyi adatokhoz képest.

A rokkantsági ellátások körében 50 ezer megállapítás történt az első félévben, ami a korábbi, 2012-2015-ös adatok nagyjából duplája. A kiugróan megemelkedett ellátások okáról a lap az Emmi-nél is érdeklődött, ahol azt a választ kapták, hogy a háttérben nem rendkívüli okok állnak, hanem demográfiai folyamatok vannak az igények számának növekedése mögött. Vagyis a Ratkó-korszak első köre bejelentkezett a nyugdíjrendszerbe. Az 1953-ban születetteknél a betöltött 63. év szükséges a nyugdíjhoz, márpedig 1953-ban jelentősen nőtt a gyerekszületések száma.

A minisztérium azt is közölte, a feldolgozási folyamat is gyorsult, ami szintén tükröződik a számokban.

Napi.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk