Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Nem kell félni a Z-generációs munkavállalók alkalmazásától

Lazányi Kornélia, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja szerint a munkáltatóknak nem kell félniük a Z-generációs munkavállalók alkalmazásától.

images

images

A vállalkozásfejlesztést, szervezeti magatartást, szervezetpszichológiát és biztonsági kultúrát kutató szakember annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy szerdán részt vesz a Société Budapest - elsősorban vállalatirányítóknak szóló - Felsővezetői klub elnevezésű pódiumbeszélgetésén, amelynek témája a 21. századi vezető kérdése lesz.

A kerekasztalbeszélgetésen a többi között szó lesz arról, hogy milyen generációs különbségekből fakadó kihívásokkal, feladatokkal kell szembenéznie a jelen vezetőjének és arról is, hogy mit jelent vezetőnek lenni a különböző generációk között.

Lazányi Kornélia az esemény témájára térve úgy vélekedett: a generációs felosztás "nagyon nagy általánosítás", azon belül individuumok, különböző értékrendeddel és attitűddel rendelkező emberek vannak. A Z-generációhoz hasonlóan sem az X-, sem az Y-generáció nem volt homogén. A generációs felosztás szerinte azért sem értelmezhető, mivel a földrajzi-társadalmi tényezők azt jelentősen árnyalják.

"Amikor a felsővezetők félnek ezeket a fiatalokat alkalmazni, akkor sztereotípiáktól félnek, amelyek az egyén szintjén torzítanak" - fogalmazott.

Ugyanakkor - tette hozzá - megfigyelhetőek tendenciózus jellemzők: a Z-generáció esetében például az, hogy "az embert keresik először a munkaadójukban, és csak utána nézik a főnököt" - fejtette ki a dékán.

Lazányi Kornélia álláspontja szerint a vezető és a beosztott között kialakult emberi kapcsolat, majd az azután "kiérdemelt tisztelet" az alapja a sikeres együttműködésnek. "Ha egy vezető eljut idáig, akkor a Z-generáció tagjai legalább annyira hűségesek, mint a baby boomerek" - hangoztatta.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk