kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Gyorsan megtérül a dolgozóknak nyújtott egészségszolgáltatás

Az egészségbiztosításokat egy évtizeddel ezelőtt csak a legnagyobb, nemzetközi vállalatok kínálták ügyfeleiknek, mára azonban a kis- és középvállalatok (kkv-k) körében is kedveltté vált ez a juttatás. Ez egyaránt köszönhető a szolgáltatás bevezetését támogató adókedvezménynek, valamint annak a széles körű felismerésnek, hogy az egészséges munkaerő nem csupán elégedettebb és lojálisabb, hanem egyben a hatékonyabb vállalati működés meghatározó tényezője is.

Az egészséges dolgozó a legnagyobb érték

A csaknem teljes gazdaságra jellemző munkaerőhiány a kkv-szektort kiemelten érinti, hiszen bizonyos kulcsfontosságú munkakörökben a munkavállalók gyakran egy személyben látják el a feladatokat. Távozásuk komoly zavarokat okozhat a napi működésben. Pótlásuk pedig rengeteg költséggel és kieső eredménnyel jár. A humánpolitika egyre fontosabb része tehát a munkaerő-megtartás, amely nem csupán versenyképes fizetéseket, hanem komoly értéket képviselő béren kívüli juttatásokat (például élet-, baleset- és egészségbiztosításokat) is magában foglal.

Az állami egészségügyet sújtó nehézségek (az orvos-elvándorlás és a működési zavarok) egyre több problémát okoznak az ellátás színvonalában és elérhetőségében. Az aktív munkavállalói réteg erre pedig különösen érzékeny, hiszen egy egészségügyi probléma miatt táppénzen töltött napok nem csupán termelés-kiesést, hanem a dolgozónak is jövedelem-kiesést okoznak. Ők tehát szeretnének minél gyorsabban és lehetőleg minél magasabb szintű egészségügyi ellátáshoz jutni, amiért akár anyagi áldozatot is hoznának. Nem meglepő tehát, hogy az UNION Biztosító közelmúltban elvégzett felmérése szerint ma Magyarországon a munkavállalók 59 százaléka tartja fontosnak, hogy munkáltatója magasabb színvonalú ellátást nyújtó egészségbiztosítást kössön számára.

Erre ma a magánegészségügy nyújt megfelelő alternatívát, ahol teljes körű szolgáltatások érhetők el a diagnosztika, a járóbeteg-szakellátás és az ambuláns beavatkozások területén. A szolgáltatók egyre növekvő részben kínálnak megoldást a fekvőbeteg, azaz a műtéti beavatkozást igénylő ellátásokra is. Ezek a lehetőségek ma már mind elérhetőek munkáltató által kötött magán-egészségbiztosításokon keresztül, melyek 2012 óta adó- és járulékmentesen köthetők meg.

Mit tartalmazzon egy egészségbiztosítási csomag?

Amennyiben egy kkv döntést hoz az egészségbiztosítási juttatásról, az árérzékenység kétségkívül fontos szempont. Érdemes figyelembe venni, hogy csoportos juttatás esetén - a kockázatok megoszlása miatt - jelentős díjkedvezmény érhető el. Tartalmi oldalon elsősorban a minél teljesebb körű járóbeteg-szakellátás biztosítása az összes orvos-szakmában, elvárás továbbá a képalkotó- és a labor-diagnosztika elérése. Az orvosi beavatkozások közül a kis-sebészeti és a bőrgyógyászati ambuláns ellátások kiemelten fontosak, de egyre több esetben veszik igénybe az egynapos sebészeti ellátásokat is.

A kórházi fedezetek használata még nem elterjedt, amelynek a hátterében a magasabb díjak mellett a magánszolgáltatói fekvőbeteg kapacitás szűkössége állhat. Jellemző ugyanakkor, hogy a vállalatok a szolgáltatásfinanszírozó biztosítást úgynevezett. összegbiztosításokkal is
kiegészítik, amely leggyakrabban a műtéti térítés, a kórházi napidíj, vagy a kritikus betegségek esetén nyújt meghatározott összegű biztosítási fedezetet.

dr. Zsolnai Gábor, az UNION Biztosító vállalati egészség- és személybiztosítási igazgatója
www.union.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk