kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

"Kormányzati lopás" és üres ígéretek - az MSZP szerint nem valósult meg a béremelés

Az MSZP felszólította a kormányt, hogy korábbi ígéretének megfelelően a jövő évtől a középfokú szakmai végzettséggel rendelkező bölcsődei nevelőkre is terjesszék ki a tanárok életpályamodelljét.

Gúr Nándor, a szocialisták országgyűlési képviselője közölte, a középfokú végzettséggel rendelkező bölcsődei nevelők mindössze felét kapják annak a bérnek, amit az ugyanazt a munkát végző, de felsőfokú diplomával rendelkező társaik.

Az ellenzéki politikus tisztességtelennek nevezte, hogy az ilyen bölcsődei dolgozók 40 éves munkaviszony után is mindössze havi 113 ezer forintot vihetnek haza.

Gúr Nándor emellett kormányzati lopásnak nevezte, hogy a kabinet fizetésemelés címén ugyan bruttó 107 ezer forinttal növelte a kezdő orvosok bérét, ugyanakkor a bruttó 150 ezer forintos ösztöndíjukat megvonta.

"A kormány álljon helyt szavaiért, és cselekedjen aszerint, amit korábban mondott" - szólította fel a kabinet a szocialista politikus.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek