kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A Debreceni Egyetem csapata nyerte a Flex országos diákversenyét

A Debreceni Egyetem 3EM csapata vehette át az első díjat Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója, a Flex által szervezett Xcellence, The Game diákversenyen. A november 30-án lezárult 5 hetes versenyen 24 hazai egyetem csapata mérte össze tudását 5 különböző területen: HR, logisztika, minőségügyi-, rework-, teszt- és debug mérnök.

„A Flex kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek felkutatására, megtartására és képzésére” - mondta László Tamás, a Flex GSS Magyarország főigazgatója. „Cégünk számos iparágra kiterjedő, széleskörű tapasztalataival támogatja kis- és nagyvállalati, valamint multinacionális partnereit, sketch to scale™ megoldásaival gyorsaságot és hatékonyságot biztosít számukra a piaci kihívásokhoz való alkalmazkodáshoz termékeik életciklusának minden szakaszában. Sikerünk egyik kulcsát a jelenlegi és jövőbeli munkatársaink jelentik, éppen ezért folyamatosan keressük és bátorítjuk a fiatalokat tehetségük kibontakoztatására, melyre kiváló lehetőség volt az általunk rendezett Xcellence, The Game diákverseny.”

Több egyetemmel együttműködve részt veszünk duális képzési programokban, segítve a diákokat kézzel fogható, gyakorlati tapasztalatok megszerzésében. Idén ősszel pedig megrendeztük az Xcellence, The Game elnevezésű országos versenyt, aminek célja, hogy olyan gyakorlati problémákkal szembesítsük a diákokat, melyekkel egy Flexhez hasonló innovatív vállalatnál találkozhatnak.

„Az Xcellence, The Game óriási sikert aratott a hallgatók körében, - emelte ki László Tamás - a 168 csapatot alkotó 504 résztvevő 24 felsőoktatási intézményt képviselt a versenyen.”

A nagyszámú jelentkezés - a vonzó nyeremények mellett - annak a presztízsnek is köszönhető, amit egy, a technológiában élen járó multinacionális vállalat által szervezett verseny megnyerése jelent. A 3 fős csapatok betekintést nyerhettek a Flex világába, hiszen a vállalat napi életéből vett konkrét feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak.
A háromfordulós versenyen mérnök-, humán erőforrás- és logisztikát hallgatók szaktudását is felmérték a Flex által összeállított szakmai online kvíz és esettanulmány feladatok megoldása során.

A november 30-i döntőbe jutott 10 legjobb csapatot pedig még nagyobb kihívások elé állították: a szakmai ismeretek mellett vezetői-, érdekérvényesítő- és együttműködési képességüket, valamint kreativitásukat is értékelte a zsűri.

„A Flex elkötelezett abban, hogy ösztönző és újszerű karrierlehetőséget kínáljon Magyarországon a fiatal generáció számára.” - mondta el a Flex GSS Magyarország főigazgatója. „Ehhez olyan motiváló, kihívásokkal teli feladatokat kellett biztosítanunk számukra a verseny során, ami tükrözte a Flexnél kínálkozó lehetőségeket, és amikkel tesztelni tudtuk a legrátermettebb jelentkezőket. A legnagyobb kihívást a győztesek kiválasztása jelentette, mivel a mezőny nagyon erős volt. A döntőbe jutott csapatok mindegyike jelesre vizsgázott felkészülésből és kitartásból, így közülük több hallgatóval is közös együttműködésben gondolkozunk. Remélem, hogy a Flex vetélkedőjén résztvevő diákok olyan életre szóló élménnyel gazdagodhattak, amely kellőképpen megalapozza szakmai fejlődésüket.

A Flex versenyén az egyetemen megszerzett elméleti ismereteket a gyakorlatban is kipróbálhattuk, emellett kapcsolatépítésre is kiváló lehetőséget nyújtott.” - mondta az Xcellence, The Game verseny első helyezettje, a Debreceni Egyetem 3EM csapata, így bátorítva mindenkit, hogy a jövőben hasonló, Flex által szervezett megmérettetésre jelentkezzen.

Az Xcellence, The Game verseny nyertesei:

1. helyezett: 3EM (Debreceni Egyetem HR Szak)
2. helyezett: Észbontó Észkombájnok (Budapesti Gazdasági Egyetem Nemzetközi Gazdálkodás Szak)
3. helyezett: Igazi Műegyetemisták (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnök/Mechatronikai mérnök/Matematika Szak)
Különdíj: Petényi József (Zero Division, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépészmérnök Szak)

Részletes információk a versenyről: flexcellence.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk