kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Kapos Volán: jogellenes volt a sztrájk

A Somogy Megyei Bíróság jogerős döntése értelmében jogellenes volt a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) somogyi szervezete által október 30-ra meghirdetett kétórás sztrájk, amely a Kapos Volán Zrt. járatait érintette.

Torma Kálmán, a sztrájk miatt pert kezdeményező Kapos Volán vezérigazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a másodfokú döntés helyben hagyta a bíróság elsőfokú határozatát, amely szerint a sztrájkjoggal visszaéltek, mert az akciót megelőzően nem történt megfelelő egyeztetés a felek között.

Az indoklásról szólva kifejtette: a szociális és munkaügyi tárcához a szakszervezet által október elején eljuttatott levél a bíróság szerint nem minősült sztrájkkövetelésnek. A sztrájk céljában pedig, amelyben az autóbuszvezetők azt szerették volna elérni, hogy a nyugdíjas korkedvezményük ne függjön az általuk vezetett jármű típusától, a munkáltató nem volt érintett - tette hozzá. Elmondta: a cégvezetés a héten dönt arról, miként reagáljon az ítélet nyomán kialakult speciális helyzetre.

A vezérigazgató közlése szerint, mivel a sztrájk miatt eddig senki nem jelzett kártérítési igényt a Kapos Volánnál, várhatóan a társaság sem lép fel ezzel a szakszervezettel szemben. Az ügyből fakadó erkölcsi kárt azonban nem kívánja figyelmen kívül hagyni a cégvezetés - tette hozzá. Ez várhatóan azt jelenti, hogy a munkavállalókkal korábban kötött, a törvényi előírásokon felül többletjuttatásokról is szóló együttműködési megállapodást módosítani fogják - derült ki Torma Kálmán szavaiból, aki nehezményezte, hogy az adott napon csak a somogyi buszsofőrök sztrájkoltak, holott pont a Kapos Volán az, amely, egyetértve a korkedvezményes nyugdíjjal kapcsolatos dolgozói követeléssel, tett már lépéseket, és ért is el eredményeket az illetékes hatóságoknál.

Dobi István, a KKSZ somogyi szervezetének elnöke úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy álláspontjuk szerint megfelelő egyeztetést folytattak le a kormánnyal a sztrájk előtt, a bírósági döntést ezért nem fogadják el, hanem felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be ellene még a héten a Legfelsőbb Bírósághoz. "Az eddigi jelek alapján, illetve a Kapos Volán igazgatóságának elnöke által megfogalmazott kemény kritika után személyemet, illetve munkaviszonyomat érintő retorziókra számítok, de ez nem változtat a tényen, hogy a sztrájk sikeres volt" - fogalmazott Dobi István, aki szerint a siker abban mérhető, hogy a buszsofőrök sztrájkjának hatására megállapodás közeli helyzetbe jutott a szakszervezet a kormánnyal.

Álláspontja szerint a kétórás somogyi munkabeszüntetés több gazdaságtalan járatot is érintett, ezért inkább megtakarítást, semmint kárt okozott a Kapos Volánnak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk