Megjelent: 5 éve

Coaching szemléletű nyelvoktatás a Katedra Nyelviskolában - Beszélgetés Nagy Zoltán ügyvezető igazgatóval

Az utóbbi időben többek között spanyol nyelvtanítással is foglalkozom a Katedra Nyelviskolán keresztül. Ennek köszönhetően közvetlen közelből érezhettem annak hatását, mit jelent coaching módszereket alkalmazni ezen a területen, milyen új kapukat nyit meg ez a fajta újraértelmezése a tanulásnak, tanításnak. A következőkben Nagy Zoltánnal, a Katedra ügyvezető igazgatójával készült beszélgetésemet olvashatjátok ebben a témakörben.

Spanyol nyelvtanárként is tevékenykedve azt tapasztaltam, hogy nagyon sokat segített az órák eredményességében a coaching típusú hozzáállás. Ez által sokkal inkább személyre szabott volt a nyelvóra és közvetlenebbül szolgálta a tanuló érdekeit, céljait. Mi a te véleményed erről?
nagy zoltanTeljesen így látom én is. A coaching egy új divat, új tudomány és egyre több helyen, vállalatoknál is felismerték azt, hogy erre igény lenne. Egyre több ügyfél szeretne tőlünk coaching típusú nyelvoktatást. Ez egy felismert igény már a HR-esek részéről és egyes tanulók részéről is. Ennek az a háttere, hogy elkezdődött a nyelvoktatási szakmán belül az a folyamat, hogy egyes tanárok coachként csinálják ezt a tevékenységet és coaching módszereket visznek bele a nyelvoktatásba. Meggyőződésem szerint egyébként csak ez működik egy olyan világban amelyben jelenleg élünk. Gyorsabb és digitálisabb lett minden és mindeközben az emberi rész nagyon kicsi, keveset beszélnek az emberek egymással. És emiatt ez a coaching módszer nagyon jól beválik. Illetve az emberekben alapvetően jelenleg van egy elutasítás a régi módszerekkel kapcsolatban, szeretnék ha lenne valami új. Ide illeszkedik be a coaching, mint lehetőség. Összességében én úgy közelíteném meg a nyelvtanulást - és a honlapon is ezt igyekszünk közvetíteni - , hogy ez egy nagyon hosszú folyamat és a sikerességének legnagyobb gátja az lehet, ha valahol elvész a tanuló motivációja. Ez lehet a miatt, hogy nem tetszik a tanár, megunta a könyvet vagy nincs kedve most járni órára, stb.

Azt gondolom, hogy egy olyan módszerrel, amely a coachingra jellemző, a motiváció sokkal hatékonyabban fenntartható, mint bármi mással.

Ebben látom a kulcsot, hogy ma már senki nem gondolkozik 3-4 évre előre semmiben. Felértékelődik az, hogy a tanár mennyire tudja motiválni a tanulót, hogy lépjen tovább és csinálja tovább a dolgokat. Itt a coaching módszer nagyon jól működik szerintem.

A Katedrában jelenleg milyen módon alkalmazzátok a coaching módszertant?

Volt már több alkalommal is ilyen jellegű belső képzésünk, aminek keretében coaching szemléletű nyelvoktatás tréninget tartottunk. A továbbiakban is tervezünk ilyeneket. Az volt az érdekessége ezeknek az 1-2 napos tréningeknek, hogy a mellett, hogy voltak olyan tanárok, akinek ez egy valódi “aha-élmény” volt, voltak olyanok is, akik - habár nem tudták pontosan, hogy mi az a coaching - rájöttek arra, hogy az általuk használt módszertan 80%-ban erre hasonlít. Ha pedig ezt a módszertant tudatosabban alkalmazzuk, akkor még hatékonyabbá lehet tenni.

Említetted, hogy a vállalati képzéseknél már többször előfordult, hogy kifejezetten coaching szemléletű képzést kértek a Katedrától. Ez benne is van az iskola portfóliójában?

Vannak tanáraink, akinek ilyen végzettségük van vagy tréningen vettek részt és ezzel foglalkoznak is. Jó példa erre egy potenciális ügyfelünk Győrben, akik egyértelműen ebbe az irányba akarnak menni és akiknek már bemutattuk a mi saját coaching szemléletű képzésformánkat. Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy egy coaching szemléletű nyelvoktatás, valódi coach-al, más árkategóriába esik, mint egy normál nyelvóra. És ez a megrendelőknek még egy új szituáció.

Hiszen ez a fajta nyelvoktatás a piacon még gyerekcipőben jár, nincs még kialakult képe a vállalatoknak, megrendelőknek, hogy miről is szól ez pontosan, miben ad ez többet, mint egy hagyományos nyelvóra. Illetve még nincs bevett gyakorlata sem és ez is nehezítheti ezt a fajta megértést, befogadást, ha jól gondolom.

Így van. Illetve ez az új módszertan a tanároktól is új tudást kíván meg, aminek meg kell jelennie az órák árazásában is.

Mik a terveitek a Katedrában a coaching szemléletű nyelvoktatás jövőjét tekintve?

Mindenképpen szeretnénk ezt majd bővíteni, a megrendelők igényeivel párhuzamosan. Keressük a lehetőségeket és alkalmakat is erre.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk