kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Hatvanmillió forintért képeznek vezetőket az MNB-nél

Több mint 60 millió forintba fog kerülni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Menedzserképző Programja, amelynek keretében különféle vezetői képességeket sajátíthatnak el a Matolcsy György vezette intézmény munkatársai.

A Közbeszerzési Értesítő szerint a 2018-2019 során megvalósítandó program négy részre oszlik majd, amelyek azonban csak homályosan utalnak a képzések konkrét tartalmára - írja a 168ora.hu.
Az Integrált vezetőképző program során - amelyért 33,6 millió forintot számlázhat majd a Grow Szervezetfejlesztési Tanácsadó Zrt .- 160 fő részére tartanak kiscsoportos tréningeket öt napon keresztül.

A Vezetői kompetenciák paletta és vezetés művészete elnevezésű képzést 180 főre méretezték, de a „tervezett csoportmennyiségtől maximum 30 százalék erejéig lefelé eltérhet” a programot közösen kivitelező Develor Tanácsadó Zrt. és Budapest Institute of Banking Zrt. Mindezért 24,7 millió forintot számlázhatnak majd Matolcsyéknak.

A képzés egyik szakaszában a Közbeszerzési Értesítő szerint "diagnosztikus eszköz eredményére építő vezetői készségfejlesztő tréningeket" tartanak majd az érdeklődőknek. Ezen felül a Vezetés Művészete tréningek keretében "felhatalmazó vezetés, illetve coaching-típusú vezetői stílus elsajátítására" kerül majd sor.

A tudásra szomjazó jegybanki menedzsereket Nagycsoportos vezetői tréningek is várják majd, amelyekért a Develor és a Budapest Institute of Banking potom 1,2 millió forintot kért el. Ezek során 30-40 fő részére 2 alkalommal egyenként 1-2 napos képzést tartanak majd "a vezetői munka teljes vagy közel teljes spektrumára vonatkozóan".

A két cég inspirációs szemináriumokat is tart majd, amelyek szintén 1,2 millió forintba kerülnek majd az MNB-nek. Ám ez a 100-200 fős képzés is megérhet minden fillért, hiszen kire nem férne rá „a vezetői stílus csiszolása” és „a vezetői eszközök fejlesztése”? A négy tanfolyam összesített értéke 60 millió 648 ezer forint.

168ora.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk