Megjelent: 5 éve

Tovább nőtt a bérolló, konzerválódik a béregyenlőtlenség

A társadalom felső tíz százalékának bruttó keresete annyi, mint az alsó 65 százaléknak együttvéve - derül ki a Policy Agenda felméréséből.

A Policy Agenda friss elemzése a 2017-es szja-adatbázis alapján az adókedvezmények hatását vizsgálta a jövedelmekre. Eszerint az összevont adóalapba tartozó jövedelmek értéke 12 443,6 milliárd forint volt. Ennek az összegnek a 92 százaléka munkaviszonyból származó bérjövedelem volt.

A napi.huáltal idézett kutatás szerint ebből négyféleképpen lehetett adóalapot csökkenteni agy valamilyen adókedvezményt igénybe venni. Ilyen eszközök például az első házasok kedvezménye; a családi kedvezmény (gyermekek után járó támogatás); a súlyos fogyatékosság miatti kedvezmény; vagy a mezőgazdasági őstermelői kedvezmény.

A cikk szerint az egykulcsos adórendszer konzerválja a bérek egyenlőtlenségét, miután értelemszerűen a többet kereső és az alsó rétegek is egyaránt 15 százalékos szja-t fizetnek.

Az adatokat sorba rendezve kiderül az is, hogy különböző kedvezményekkel, főleg a gyerekek után járó kedvezménnyel a felső 10 százalékban lévők összesen annyit tudtak leírni adójukból, mint az alsó 48 százalék együttesen. Ezzel 54 milliárd forintot tarthattak meg a gazdagok.

További megállapításokat itt olvashat.

napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk