kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Az MSZP kidolgozná a korhatár alatti nyugdíjak rendszerét

Korózs Lajos az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta: az MSZP vállalja, hogy kormányra kerülve a korhatár alatti nyugdíjak teljes rendszerét kidolgozza - írja az MTI.

Korózs Lajos szerint Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédéből kimaradt a nyugdíjügy. Az MSZP azonban kormányon kidolgozza az előre hozott öregségi nyugdíj, a csökkentett összegű előre hozott öregségi nyugdíj, a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj szabályait - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2012-ben átalakította a nyugdíjrendszert, megszüntette a korhatár alatti nyugdíjakat. Az ellenzéki politikus szerint ismét biztosítani kell ezt a lehetőséget, de nem úgy, hogy csak egy szakmában lehet azt igénybe venni.

Korózs Lajos kitért arra is, írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez a többi között azt tudakolva tőle: felkészültek-e a nyugdíj-igazgatás átszervezésére? Biztosított lesz-e folyamatosan a jövőben is a nyugdíjak megállapítása?

Az ellenzéki képviselő a válasz ismeretében aggályait fogalmazta meg a nyugdíjfolyósító államkincstárba történő beolvasztása miatt. Ne csodálkozzon senki, ha novemberben nem, vagy csak késve kap nyugdíjat 2,7 millió ember - közölte.

Korózs Lajos úgy összegzett: milyen nyugdíjrendszer az, ahol az ügyfélnek kell "kujtorognia" az adatok után és nem tudja, melyik az az államigazgatási szerv, ahova be kell nyújtania papírjait, és azt sem tudja, honnan várhatja a határozatot. Nincs egységes jogalkalmazást biztosító szervezet, és a nyugdíj-igazgatás irányítása három minisztérium alá tartozik - tette hozzá.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk