kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Vegyen fel pályakezdőt, az állam fizeti

Csaknem 900 munkáltató kért augusztus 24-ig bérköltség-támogatást az Első munkahely garancia című program révén, amely a pályakezdő fiatalok munkába állását segíti - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A munkaadók támogatásként megkapják a bér és a szociális hozzájárulási adó összegét a minimálbér kétszereséig - ez jelenleg maximum 186 000 forint.

Az Első munkahely garancia programra 3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) központi keretéből, a munkáltatók november 30-ig jelentkezhetnek, míg a foglalkoztatás támogatására 2012. szeptember 1-től december 31-ig van lehetőség.


A támogatási kérelmek elbírálása folyamatosan zajlik, és azokat a pályázatokat, amelyek a kiírás feltételeinek megfelelnek, támogatni fogja az NGM, különösen, ha az a versenyszférában valósít meg foglalkoztatást. Az NGM közlése szerint a programban az eredetileg tervezett 3000-3500 munkavállaló támogatásával szemben várhatóan több mint 4000 ember alkalmazására lesz igény. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján olvasható információk szerint a program a pályakezdőknek biztosítja a tapasztalatszerzést az első munkahelyen, és egyben megalapozza a kormány munkahelyvédelmi akciótervének 25 év alattiakat érintő programelemét.


Állja az állam a bért és a járulékot is


Pályakezdő álláskeresőnek számít, aki 25. életévét - felsőfokú végzettségű személy esetén 30. életévét - nem töltötte be, munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, valamint a tanulmányainak befejezését követően nem szerzett álláskeresési ellátásra jogosultságot. A program keretében különösen a szakképzetlenek és tartósan állást keresők elhelyezkedését támogatják. A támogatás keretében segítik a pályakezdők elhelyezkedését, emellett bérköltség-támogatást nyújtanak a munkáltatóknak.


Teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a munkaadók a regisztrált pályakezdő álláskeresők után támogatásként megkapják a bér és a szociális hozzájárulási adó összegét a minimálbér kétszereséig (ez maximum 186 000 forint jelenleg).


Munkába járás költségei: akár a teljes összeg megtéríthető


Azon álláskeresők esetében, akik a munkavégzést lakó- vagy tartózkodási helyüktől eltérő településén is vállalják, a programban a bérköltség-támogatás mellett lehetőség van a munkába járáshoz szükséges utazási költségek megtérítésére is. Ennek ideje megegyezik a bérköltség-támogatás idejével, mértéke pedig a menetrend szerint közlekedő busz vagy vonat lakó- vagy tartózkodási hely és a munkahely közötti viszonylatra szóló havi bérletének munkáltatót terhelő 86 százalékos hányada. Emellett megtéríthető az utazási költség munkavállalót terhelő maradék, 14 százalékos része is (MTI).


2012. szeptember 3.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk