kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Az orvosoknak kellene egyetérteniük a hálapénz ügyében

Először nem a minisztériumnak, hanem az orvosoknak kellene egyetérteniük a hálapénz kriminalizálásában - mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Orvosi Kamara (MOK) legújabb javaslatára reagálva.

images

Horváth Ildikó hozzátette: rendkívül fontos ezzel kapcsolatban leszögezni, hogy a minisztérium álláspontja szerint az orvostársadalomnak kellene eldöntenie, hogy pontosan mivel járna a hálapénz kriminalizálása.

A MOK úgy fogalmazott javaslatában, hogy a hálapénzt a beteg és az orvos számára is kriminalizálni kell, de nem fejtették ki, hogy mit értenek ezalatt: pénzbüntetést vagy netalán börtönbe akarják küldeni az orvosokat és a betegeket - mondta az államtitkár.

A minisztérium érdemesnek fogja látni a tárgyalást a javaslatról, amint az orvostársadalomban van egy világosan megfogalmazott, széles egyetértéssel támogatott vélemény a témában - hangsúlyozta.

A kamara béremelési javaslatával kapcsoltban az államtitkár azt mondta, hogy a MOK becsatlakozhat azon béremelési egyeztetésekbe, amely által a szakdolgozói béremelés is megtörtént.

Az államtitkár elmondta, hogy a MOK jelentős, egylépcsős béremelést javasol az orvosoknak, amely a szervezet szerint csökkentené az orvosok elvándorlását és ezzel párhuzamosan a hálapénz rendszerét is okafogyottá tenné.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk