Megjelent: 7 éve

Nem lesz meg az 1 millió munkahely?

10 év alatt 1 millió munkahely megteremtését ígérte meg Orbán Viktor, még a 2010-es választások előtt. Bár a jelenlegi állás szerint körülbelül 660-670 ezer állással több van, mint hat évvel ezelőtt, a Portfolio azt elemzi miért nem lesz meg mégsem az 1 milliós kitűzött cél.

A cél 1 millió új, adózó munkahely megteremtése volt a Nemzeti Együttműködés Programja szerint, amelyet magyarországi vállalkozások hoznának létre kiszámítható politikai és gazdasági környezetben. Vagyis piaci álláshelyek megteremtése volt az eredeti cél, vonja le a következtetést a lap.

Vagyis ki és milyen álláshelyek vannak benne ebben a növekményben?

Például beleszámít az a körülbelül 70 ezer külföldre ingázó munkavállaló is, aki rendelkezik magyarországi lakhellyel, de külföldön dolgozik. Ezek a munkahelyek tehát nem Magyarországon teremtődtek. Idén ez a szám 120 ezer is lehet, a nem hivatalos becslés pedig ennek a háromszorosa.

Kérdés mennyire számít sikernek az állam által kifizetett közmunkabér. A közmunkának 175 ezer fős létszámbővülés köszönhető, de ez egyáltalán nem minősül piaci álláshelynek.

A lap számításai szerint, így valójában 420 ezer munkahely jött létre piaci alapon, melynek egy része a válság miatt megszűnt álláshelyek újrateremtése a gazdaság növekedése következtében. Így valójában 285 ezer új álláshely született valódi gazdaságpolitikai erőfeszítéseknek köszönhetően.

Portfolio
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk