kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Az MSZP-Párbeszéd bírósághoz fordul az Alkotmánybíróság Munka törvénykönyvét érintő döntése miatt

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul jogorvoslatért az MSZP-Párbeszéd, miután az Alkotmánybíróság (Ab) érvényesnek találta a december 12-ei parlamenti törvénymódosításokat - írja az MTI.

Az Ab épülete előtt tartott sajtótájékoztatón az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, hogy az Alkotmánybíróság megint a magyar emberekkel, a magyar munkavállalókkal szemben döntött, csak a kormányt szolgálja ki.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője tanulságosnak nevezte, hogy az Alkotmánybíróság egy nappal azután hozta meg döntését, hogy az Európai Bizottság bejelentette, vizsgálni fogja a "túlóratörvényt". Az Ab döntése ráadásul "gyáva megoldás", mert kettéválasztották az ellenzék beadványát és csak a decemberi szavazás közjogi érvényességét vitató részről hoztak döntést, a tartalmi kritikákat egyáltalán nem vitatták - fogalmazott. Mint mondta, már csak az európai intézményekben bíznak, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

Ellenzéki parlamenti képviselők, az Országgyűlés tagjainak több mint egynegyede fordult az Ab-hez azzal, hogy a testület semmisítse meg a munka törvénykönyve és a a közigazgatási bíróságokról szóló törvény december 12-én elfogadott rendelkezéseit, mert azok elfogadásának körülményei szerintük házszabályba és alaptörvénybe ütközőek, így közjogilag érvénytelenek. Az indítványban arra hivatkoztak, hogy az Országgyűlés elnöke és a levezető elnök nem a pulpitusról vezette az ülést, a szolgálatban lévő jegyzők közül egyik sem tartozott ellenzéki képviselőcsoporthoz, továbbá a szavazási rendszer kártya nélküli üzemmódban működött.

MTI


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc

Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk

Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk