kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Csökkent az álláskeresők száma januárban

A nyilvántartott álláskeresők száma 4,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2019. januári zárónapon 254 200 álláskereső szerepelt, mintegy 13 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - írja az MTI.

images

Az NFSZ a honlapján közölte: 2019 első hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,6 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.

Januárban 36 600 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 9,5 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 4,7 százalékkal kevesebb volt.

Az álláskeresők 8,7 százaléka, 22 200 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.

Az álláskeresők 26,4 százaléka, 67 200 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 6,6 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Az év első hónapjában 35 600 volt a 25 év alatti és 64 700 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 14,0, illetve 25,4 százalékot tett ki.

Az NFSZ adatai szerint januárban 140 400 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 47,9 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 44,7 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 15 700 új betölthető álláshelyet jelentettek be januárban, ezek 30,5 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 4800 volt, amelynek 89,7 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott. A legtöbb támogatott álláshelyet Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya és Békés megyében hirdették meg.

Januárban 87 800 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 68 700 maradt betöltetlen.

Az év első hónapjában 508 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek, illetve a villamos világítóeszköz gyártását, a baromfihús feldolgozását, tartósítását, az egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatást, az üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadást és a kötelező társadalombiztosítást, területileg pedig Fejér és Békés megyét, valamint Budapestet érintette.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt a 2018. október-decemberi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 167 200-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,2 százalékponttal csökkent.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk