kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A lista végén áll Magyarország a kisgyermekes anyák foglalkoztatását illetően

Kiugróan alacsony a hazai kisgyermekes anyukák foglalkoztatási mutatója. Mindez nemzetközi viszonylatban nemcsak az OECD-átlaghoz, hanem a szomszédos országok átlagához képest is.

A portfolio.hu cikke szerint a kisgyermekes anyák foglalkoztatási aránya Dániában a legmagasabb, meghaladja a 80%-ot, de Svédország, Szlovénia, Hollandia és Ausztria is szorosan követi a dánokat. A lista legalján Görögország és Magyarország kullog, 50% körüli aránnyal.

Hazánkban a részmunkaidőben dolgozó anyák 5% körüli aránya, ami az egyik legalacsonyabb az OECD-országok között. Ezek a számok a mostani munkaerőhiány által sújtott állapotban egyben azt is jelentik, hogy itthon jelentős tartalék áll rendelkezésre, amit nem sikerül kiaknázni -áll a cikkben.

Ennek hátterében az éltérő munkajogi szabályozások állnak. Nyugat-Európában példul fél év után visszamennek a nők dolgozni, míg itthon a három éven át járó szülési szabadság után sokkal nehezebb visszailleszkedni a munkahelyre.

A KSH első negyedévről szóló adatai szerint mintegy 234 ezer főt tesz ki azoknak a nőknek az aránya, akik gyermekgondozási ellátásban részesülnek. Ők az inaktívak táborát erősítik, vagyis nem minősülnek munkaerő-tartaléknak, pedig vannak köztük olyanok, akik szívesen dolgoznának akár kisebb gyermek(ek) mellett is.

Elméletileg persze mindenki szabadon dönthet: ha a munkavállaló nem szeretné igénybe venni a szülési szabadságot a gyermek 3 éves koráig, a munkáltató 30 napos türelmi időt követően köteles őt visszavenni. Azonban ha egy nő több gyermeket vállal, az sok esetben a saját munkaerő-piaci kirekesztődéséhez vezet: jellemzően minél magasabb a gyermekek száma, annál alacsonyabb az anyák foglalkoztatási rátája.

Ezért a felszabadult munkaerőt atipikus formákban is lehetne foglalkoztatni. Például részmunkaidőben vagy távmunkában. Némi javulás már tapasztalható ebben a tekintetben, a lap által megkérdezett munkaerőpiaci szakértők szerint. Ők úgy vélik a munkaerőhiány hatására valamelyest javult az ezért lobbizó csoportok alkupozíciója, ráadásul a családosok mellett a fiatal munkavállalók részéről is egyre nagyobb igény mutatkozik az atipikus foglalkoztatási formák iránt.

A legérintettebb területek, - ahonnan a legnagyobb arányban eltűnik a kisgyermekes női munkavállalói réteg - a pénzügyi, a marketing és az auditori területek, illetve a közép- és felsővezetői szintek, amelyek megkívánják a kötött és hosszú munkaidőt.

Hasonlóan látja a helyzetet Szűcs Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület (OHE) elnöke is, aki hangsúlyozta, hogy elsősorban munkaszervezési kérdésről van szó. Vannak munkakörök, amelyeknek az átszervezése kifejezetten könnyű, gyakori példa az adminisztráció, a könyvelés vagy az ügyfélszolgálati munka, de valójában a munkakörök többségénél kivitelezhető a részmunkaidő, még a termelésben is. A problémát inkább az jelenti, hogy a stratégiai munkerőtervezés mint olyan, a cégeknek körülbelül alig egyharmadánál van jelen Magyarországon - tette hozzá az OHE elnöke.

A megoldás sokféle lehet, egyes cégek, főleg multik saját bölcsődét vagy óvodát létesítenek: így tett Magyarországon például a Richter Gedeon, a Bosch, a Nokia és a Nestlé. A hazai kkv-nál is egyre többször jelennek meg kisgyermekes nők visszailleszkedését segítő megoldások. A munkaerő megtartása mellett az adókedvezmény jelentheti a fő motivációt, hiszen kedvezményben részesül az a cég, amelyik gyesen lévő nőt foglalkoztat.

portfolio.hu; fotó:pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk