kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A visegrádi fuvarozok lázadnak a Nyugattal szemben

Közös visegrádi fellépés a fuvarozást érintő nyugat-európai versenykorlátozó intézkedésekkel szemben - irta az MTI.

A visegrádi országok fuvarozói érdekképviseleti szervezetei közös nyilatkozatot fogadtak el. Arra kérik az Európai Bizottságot, hogy minden tagállamra egységes szabályozást, irányelveket fogadjon el a piacon, mert véleményük szerint a jelenlegi helyzet versenykorlátozó és ellehetetleníti az európai ellátási láncot - jelentette be Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke, miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Példaként említette, hogy a nyugat-európai hatóságok a kelet-európai fuvarcégek alkalmazottaitól országonként különböző igazolások - egyebek közt munkabér-igazolás vagy munkaszerződés, társadalombiztosítási igazolás, bérjegyzék - bemutatását követelik meg az adott nemzet nyelvén, illetve kiküldetésnek minősítve a munkavégzésüket az adott ország minimálbér-szabályainak alkalmazását írják elő. Ezen túl nagy összegű bírságokat is kiszabnak a vállalkozásokra. Az érdekképviseleti szervezetek szerint az uniós kiküldetési irányelv alkalmazása a közúti ágazatra protekcionista, és a korábbi uniós tagországok piacait védi.

A visegrádi országok fuvarozói érdekvédelmi szervezetei az MKFE kezdeményezésére összehívott kétnapos V4 Fuvarozási Fórumon az EU közúti fuvarozási piacán tapasztalható, megítélésük szerint versenykorlátozó intézkedésekről egyeztették álláspontjukat.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A visegrádi fuvarozok lázadnak a Nyugattal szemben
2. oldal - Visegrádi ellenállás
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk

Munkaszüneti nap lesz a választások napja, hogy mindenki el tudjon menni szavazni

Az észak-macedóniai parlamenti és elnökválasztás napjait munkaszüneti nappá nyilvánította a szkopjei kormány - közölte a Vesti.mk szerdán. Teljes cikk