Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

34 milliárd jut jövőre rehabilitációs foglalkoztatásra

Jövőre 34,3 milliárd forintot fordít a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs foglalkoztatására a kormány - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Ebből 31 ezer ember foglalkoztatásának támogatását tudják támogatni.

images

Czibere Károly a legtöbb megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató cégnél, a budapesti Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft.-nél tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a forrásból csaknem 31 ezer ember foglalkoztatását tudják biztosítani különböző cégeknél, amelyek ezért egyebek mellett bérköltség-támogatást kapnak.

Az államtitkár hangsúlyozta, a megváltozott munkaképességű embereknek munkát kell adni ahhoz, hogy valódi esélyük legyen a társadalmi integrációra, hogy a szociális segélyek helyett értékteremtő munkájuk, tudásuk, jövedelmük révén “függetlenek” lehessenek.

A tárca a támogatási pályázatot már kiírta, arra az akkreditált munkaadók október 30-áig jelentkezhetnek.

Az évenként kiírt pályázat céljai közé tartozik a munkavállalók felkészítése a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedésre, hogy az így szabaddá vált “védett” munkahelyekre újabb megváltozott munkaképességű embereket vehessenek fel. Idén több mint 31 ezer megváltozott munkaképességű ember közül csaknem 7900-an tudtak a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni.

Czibere Károly tájékoztatása szerint a fogyatékos emberek foglalkoztatási rátája az elmúlt öt évben 15-16 százalékról 25-27 százalékra nőtt.

Közölte azt is, a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégek - a bérköltség-támogatáson túl - év végén egyszeri fejlesztési támogatásra is pályázhatnak. A tárca továbbá 27 olyan szolgáltatót is támogat, amely a munkavállalók és a munkaadók egymásra találását segíti - tette hozzá.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk