kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nőttek a befizetések az önkéntes nyugdíjpénztárakban

A tagok bizalma továbbra is töretlen az önkéntes pénztárakban, amit mutat, hogy a harmadik negyedévben is nőttek a befizetések az előző év azonos időszakához képest - mondta Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) elnöke.

Ismertette, a harmadik negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztárak tagdíjbevétele 12 százalékkal nőtt, és 23,6 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a tagok által befizetett egyéni tagdíj 14,2 százalékkal 13,1 milliárd forintra emelkedett, a munkáltatói tagdíj-hozzájárulás 9,3 százalékos növekedéssel 10,5 milliárd forintot ért el a harmadik negyedévben.

Az önkéntes egészségpénztárakba 11,9 százalékkal többet, 9,7 milliárd forintot fizettek be, ezen belül a tagok egyéni befizetése 13,5 százalékkal bővült, 5,5 milliárd forintot tett ki, a munkáltatói hozzájárulás 4,2 milliárd forinton stagnált a harmadik negyedévben.

A Pénztárszövetség elnöke elmondta, a harmadik negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztári kifizetések meghaladták a 16,6 milliárd forintot, ami 24 százalékkal több az előző év azonos időszakáénak, 12 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, az egészségpénztáraknál a szolgáltatásokra 10,8 milliárd forintot fizettek ki.

Az első kilenc hónapban az egyéni önkéntes nyugdíjpénztári befizetés 42 milliárd forintot tett ki, ami 16 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, ugyanezen időszak alatt a munkáltatók 30,1 milliárd forintot fizettek be, 11 százalékkal többet a bázis időszakhoz képest. Az egészségpénztárba az egyéni tagdíjbefizetés 15,8 milliárd forint volt, 21 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, a munkáltatók 12,2 milliárd forintot fizetettek be, ami 2 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakához képest - mutatott rá.

Az idén január és szeptember között az egészségpénztárak 33,7 milliárd forintot, a nyugdíjpénztárak 52,9 milliárd forintot fizettek ki - mondta. A Pénztárszövetség elnöke kiemelte, hogy az egyéni befizetések aránya meghaladja a munkáltatói hozzájárulást. Arra számítanak, hogy a 20 százalékos, akár 150 ezer forintos évi adókedvezmény lehetősége az év végén további befizetés növekedést generál, és becslések szerint az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések az év végére elérhetik a 114 milliárd forintot is, egészségpénztárnál pedig a 47 milliárd forintot.

Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke a kedden elfogadott jövő évi adócsomag szektorra gyakorolt hatásával kapcsolatban úgy látja, a munkáltatói pénztári hozzájárulás nyújtása a munkavállalónak még mindig kedvezőbb, mint ha azt az összeget bérként adnák oda a dolgozónak. Ez azt mutatja, hogy az önkéntes nyugdíj-, és egészségpénztári munkáltatói befizetés továbbra is tud humánpolitikai célokat szolgálni.
MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk