kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem

Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen. Céljuk, hogy előbb alap-, később mesterszakon is zenei menedzsereket és hangmérnököket képezzenek - írja az MTI.

Szilvássy Zoltán, az intézmény rektora elmondta a következő szemesztertől az egyetem hallgatóinak szabadon választható könnyűzenei kurzust kínálnak. Ilyen jellegű képzés eddig még nem volt Magyarországon - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a hazai felsőoktatási intézmények közül a Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb, mintegy 6 ezer külföldi diák, ezért a kurzust angol nyelven is meghirdették.

Bács Zoltán kancellár kiemelte: már elkezdték az előkészületeket, hogy az intézményben elindulhasson az akkreditált könnyűzenei képzés is.

Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió ügyvezető igazgatója elmondta: 20 éve működik a stúdió akkreditált képzőhelyként, eddig már több mint 1000 hallgatójuk volt. Az ügyvezető igazgató szerint az egyetemmel kötött szerződés próbatétel is lesz a stúdió munkatársainak, hiszen a hazai felsőoktatásban hasonló képzésre még nem volt eddig példa.

Lakatos Péter, az egyetem zeneművészeti karának dékánja történelmi jelentőségűnek nevezte az együttműködést, a képzés beindításával szerinte végleg megszűnik a könnyű- és a komolyzene között sokáig áthidalhatatlannak tűnő ellentét. Hozzátette: a Kőbányai Zenei Stúdiónak jól bejáratott tanterve van, amelyet az egyetemi képzésbe is be lehet illeszteni.

A kurzus mintegy 40 hallgatóval indulhat a következő szemesztertől. Dob, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek és ének közül választhatnak a jelentkezők - ismertette a részleteket, hozzáfűzve, hogy az oktatók egy részét a Kőbányai Zenei Stúdió adja majd, időnkét pedig rockzenészeket is felkérnek, hogy tartsanak előadást a hallgatóknak.

A diákok a képzés során ismereteket szerezhetnek a könnyűzenei stílusokban alkalmazott hangszerek használatáról, az énektechnikáról, a zenekari munka sajátosságairól, az élő koncertek technikai és zenei követelményeiről és megtanulhatják, hogyan kell stúdiófelvételt készíteni. A kurzusra január 17-ig lehet jelentkezni.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk