kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Így képzik magukat a vezetők

Rövid és könnyen emészthető legyen, ne igényeljen elmélyülést. Ez a magyar vezetők legfőbb elvárása, ha önmaguk képzéséről van szó – derül ki Cservenyák Tamás tréner (coach) és Pusztai Csaba, a Közép-Európai Egyetem (CEU) doktorandusz hallgatójának friss kutatásából, amelynek eredményeit a KPMG-BME Akadémián mutatták be.

A képzés másik terepe a diskurzív tanulás, amikor környezetünkkel beszéljük meg a problémákat, tőlük kérünk ötleteket, tanácsokat. Négyből három vezető így cselekszik: felettesével, szakmabeli partnerével, barátaival, családjával osztja meg dilemmáit. Kiderült, a legfontosabb véleményformáló partner a felettes főnök, 38 százalék az ő tanácsaiból tanul.


Az önképzés magabiztossá tesz


Érdekesség, hogy többet foglalkoznak az önképzéssel a kisebb cégek vezetői és a felsőbb szinteken dolgozók. Úgy tűnik, a nagyobb cégek középvezetői kisebb hangsúlyt helyeznek erre a műfajra. A kis- és középvállalkozások vezető munkatársai előszeretettel járnak szakmai rendezvényekre, és kérnek tanácsot külsős üzleti partnertől is. Utóbbi külföldi tulajdonú vállalatokra nem jellemző.


Hogy mi motiválja a vezetőket az önképzésben? Elsősorban belső hajtóerő dolgozik. Úgy gondolják, ez magabiztossá teszi őket, jobban tudják kezelni az embereket, bővül a vezetési eszköztáruk. Emellett még a trendek figyelemmel követése sarkallja őket tanulásra. Ezzel szemben a külső ösztönzők (teljesítményértékelésen való megfelelés) nem működnek.


Leggyakoribb kifogás: „Nincs időm.”


Biztató, hogy a válaszadók többsége nem gondolja azt, hogy vezetőnek születni kell és azt sem véli igaznak, hogy lehetetlen előrelépni. A leggyakoribb kifogás a tréningek elmaradására – nem meglepő módon - az időhiány, a napi teendők prioritása.


Cservenyák Tamás az aggasztó jelek közé sorolta, hogy a válaszadók fele még nem gondolkodott el azon, hogy valóban jó vezető-e.


2010. november 3.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk