kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A Pedagógusok Szakszervezete sztrájkbizottságot alapított

Miután a kormány nem reagált a petíciójukra, megkezdik a tárgyalásokat a munkabeszüntetés esetén elégséges szolgáltatásokról - mondta Totyik Tamás alelnök az InfoRádiónak.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az InfoRádiónakelmondta a PSZ országos vezetése úgy döntött, felállítják a sztrájkbizottságot, megfogalmazva egy négy pontos követelést, amely mentén a kormányt cselekvésre szólítják fel.

A követelések:


  • a szakképzésben érintett pedagógusok közalkalmazotti státuszát állítsák vissza, 2020-ban ne vezessék be az új szabályozást
  • 2020 januártól a mindenkori minimálbér legyen a pedagógusbér vetítési összege, ne a 2014-es szint
  • a technikai alkalmazottaknak a befagyasztott bérét változtassák meg
  • a pedagógusok heti oktatásra lekötött munkaideje 22 óra legyen


"Úgy szeretnénk a tárgyalásokra menni, hogy a pedagógustársadalom véleményét ki szeretnénk kérni, minden tankerülethez el szeretnénk jutni, találkozni szeretnénk a pedagógusokkal, szülőkkel, hogy mondják el a véleményüket, mi lenne a helyes irány a jelen helyzetben a mostanihoz képest." - mondta Totyik.

November 30-án tüntetést tartottak a tanárok a Parlament előtt, az Emmi és az ITM, vagyis a két illetékes minisztérium illetékeseinek petíciót adtak át.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk