kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

10 százalék feletti béremelés és bő egyhavi jutalom a Continental Dohányipari Zrt-nél

Lezárult a munkavállalók hagyományos, éves értékelési folyamata Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója, a Continental Dohányipari Zrt. sátoraljaújhelyi dohánygyárában. A társaság a teljesítmény-értékeléseket követően összesen mintegy 140 millió forint értékben osztott ki jutalmat dolgozói körében. Sor került emellett a szintén éves rendszerességű bérfejlesztésre is, amelynek nyomán a Continental-munkavállalók fizetése átlagosan 10 és 20 százalék közötti mértékben emelkedett.

images

images

A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 2008 óta alkalmaz teljesítménymenedzsment-rendszert (TMR) sátoraljaújhelyi gyárában. A TMR vállalati, osztályszintű-, és egyéni célokat egyaránt tartalmaz, az értékelés objektív mérőszámok alapján történik. A munkavállalókat emellett kompetenciájuk alapján is díjazza a társaság. Az értékelésekre rendszerint az előző év összegzését követően, februárban, míg a kifizetésre márciusban kerül sor.

Bő egyhavi plusz bér a jó teljesítmény után

Az idei teljesítményértékelés nyomán az odaítélt jutalmak összege elérte a bruttó 140 millió forintot. A dolgozók átlagosan egyhavi juttatásuk 110-120 százalékát kapták meg, egyes munkavállalók esetében pedig ez a mutató a 200 százalékot is elérte. Ezt az összeget az elmúlt év decemberében mindenkinek kifizetett 1 havi karácsonyi jutalmon felül utalta munkatársainak a cég.

A Continental Dohányipari Zrt. egyúttal a szintén évente megjelenő gyakorlatának megfelelően bérfejlesztést is végrehajtott, amelynek elsődleges mozgatórugói ezúttal az infláció, valamint a minimálbér, illetve a garantált bérminimum növekedése voltak. A bérfejlesztés részleteit az Üzemi Tanáccsal, valamint a munkavállalók szakszervezetével közösen dolgozta ki a társaság, amelynek eredményeként a dolgozók alapbére minimum 10, legfeljebb 20 százalék mértékben emelkedett.

A Continental Dohányipari Csoport egy független, magyar családi tulajdonban álló magáncég, amely több, Európában működő dohányipari vállalatot egyesít. 26 évvel ezelőtt, 1996-ban alapították Hódmezővásárhelyen, jelenleg mintegy 700 dolgozót foglalkoztat.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk