kapubanner for mobile
Megjelent: 3 hónapja

A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés

A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-vel.

Rétvári Bence közleményében azt írta, január elsejével 56 ezer hivatásos állományú rendvédelmi dolgozó illetménye emelkedett bruttó 79 500 forinttal. A megemelt fizetést első alkalommal február első napjaiban utalták át a rendvédelmi dolgozóknak. Hozzátette, a hivatásos állomány másfél évvel korábban már részesült bruttó 116 ezer forint illetményemelésben, ezt követte a mostani.

Rétvári Bence kiemelte, hogy az illetményemelés a hivatásos rendvédelmi állomány több mint 56 ezer tagját érinti: rendőröket, terrorelhárítókat, tűzoltókat, börtönőröket, idegenrendészeti dolgozókat.

Az emelést követően egy pályakezdő tiszthelyettes, aki 2022-ben 267 ezer forintot keresett, most 463 ezer forintot kap, egy pályakezdő tiszt, aki korábban 393 ezer forintot vitt haza, most már 589 ezer forintot keres. A költségvetés idén több mint hatvanmilliárd forint többletet tartalmaz a béremelés fedezetére - ismertette az államtitkár.

Emlékeztetett: a tiszthelyettesi átlagilletmény 582 086 forintra, a tiszti átlagkereset 710 455 forintra emelkedett.

"Magyarország biztonságát a rendvédelmi dolgozóknak is köszönhetjük" - fogalmazott az államtitkár, kiemelve, "a bajban mindig számíthatunk rájuk, ők is számíthatnak a kormányra". A veszélyek korában mindenki számára egyértelművé vált, hogy a biztonság és a rend mennyire fontos értékeknek számítanak - fűzte hozzá.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a rendvédelmi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülése is kiemelten fontos. "Köszönet és megbecsülés illeti a rendvédelmi szervek dolgozóit, akik nap, mint nap a magyar emberek védelme és biztonsága érdekében veszik fel a szolgálatot" - közölte az államtitkár.
 

 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk