A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP
Hohn Krisztina arra hívta fel a figyelmet, hogy a házi segítségnyújtásban, házi gondozásban dolgozók bére alig haladja meg a garantált bérminimumot.
A szociális intézmények, különösen a bentlakásos intézmények normatív támogatásának emelését és a szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP - mondta az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnap a Facebook-oldalán követhető sajtótájékoztatóján. Hohn Krisztina szerint kevés az az 5 milliárd forintos összeg, amellyel éves szinten növekszik a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények támogatása. Hangsúlyozta: több ombudsmani vizsgálati jelentés a személyi és tárgyi feltételek hiányát tárta fel lakásotthonokban, fogyatékkal élők és idősek otthonában - fogalmazott.
A kormánytól azt kérik - tette hozzá -, hogy konkrét terveket vázoljanak fel a szociális intézmények megújítására. Az ellenzéki politikus szorgalmazta, hogy "egyszer s mindenkorra" megfelelő mértékben emeljék meg a szociális szolgáltatások normatíváját, amelyből az intézményfenntartók fedezni tudják a megemelkedett rezsi- és élelmiszer-kiadásokat. Úgy fogalmazott: nem elég pályázati alapokat létrehozni, hogy abból "kényük-kedvük szerint adakozhassanak". A házi segítségnyújtásban, házi gondozásban dolgozók bére alig haladja meg a garantált bérminimumot, ennél sokkal többet érdemelnek, mert a szociális gondoskodás az állam kötelező feladata - emelte ki. Ezért az LMP a továbbiakban is több határozati javaslattal, kérdéssel "bombázza" a minisztériumot a szociális dolgozók és ellátottak érdekében - mondta Hohn Krisztina.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Légiipari Szakmai Napokat tartanak a Börgöndi Repülőtéren, a kedden kezdődött kétnapos rendezvényt a Magyar Légiipari Klaszter szervezte a KTI... Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és... Teljes cikk
Akik arra születtek. címmel álláslehetőségeket bemutató országos rendezvénysorozat indult leendő pedagógusoknak kilenc, tanárképzést folytató... Teljes cikk
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Mikor emelik a szociális szférában dolgozók bérét? 2 hónapja
- Folytatódik az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja 3 hónapja
- A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés 4 hónapja
- Az MSZP a közművelődési dolgozók béremelését javasolja 4 hónapja
- Így alakult a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években 4 hónapja
- Január elsejével emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére 5 hónapja
- LMP: növelni kell a közszolgálati béreket és a szociális támogatásokat 5 hónapja
- A mesterséges intelligencia előbb veszi majd el a fehérgallérosok munkáját, mint gondoltuk volna 5 hónapja
- Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben 6 hónapja