A túlképzés ördögi köre
A legtöbb fiatal csupán egy megszerzendő papírt lát a diplomában, s tulajdonképpen joggal is gondolja így. A túlképzésnek köszönhetően mára már egyszerű belépővé degradálódtak a főiskolai, egyetemi oklevelek, amelyek nélkül szinte nem is számolnak az emberrel a cégek - derül ki egy friss tanulmányból.
Ezzel viszont maga a diploma értéktelenedett el, ezért megindult a második roham, több diplomával a zsebben hátha nagyobbak egy pályakezdő esélyei. Csakhogy a képzési rendszer már rég nem áll köszönőviszonyban a munkaerőpiac elvárásaival, az egyre-másra nyíló felsőoktatási intézmények felettébb népszerű, s legtöbbször fizetős "büfé-szakjaikkal" csak tovább fokozzák a túlképzést, arról nem is beszélve, hogy több szakma színvonalát jelentősen felhígítják. A diploma-vadászok azonban ezzel nem törődnek, ahogy azzal sem, hogy papírjuk értéke a nullával egyenlő, elvégre nélküle még kevesebb esélyük lenne tisztességes munkát találni.
A tisztességes jelző különösen érdekes nyelvi változáson ment keresztül az elmúlt években, a fiatalok ugyanis a kétkezi munkát már nem becsülik sokra, a diploma mindenhatósága következtében úgy hiszik, az csak a buta, lusta emberek megélhetésének utolsó lehetősége. Pedig van benne perspektíva, a túlképzés folytán óriási szakmunkáshiánnyal küszködik az ország, nem véletlen, hogy a legtöbb mesterember hónapokra előre be van táblázva munkákkal.
Ez a hozzáállás persze nemcsak a fiatalok hibája, a képzési rendszer is meglehetősen kárhoztatható érte. Poroszos oktatási rendszerünknek köszönhetően még mindig az elméleti oktatás dívik (holott ez alapvetően az analfabetizmus felszámolását célozta), és a gyakorlati órákat annak ellenére nem erőltetik, hogy a külföldi híradások csak pozitív tapasztalatokról tudnak beszámolni. A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának megbízásából készült tanulmány szerint a másik probléma, hogy kevés oktatási intézmény rendelkezik komoly munkáltatói kapcsolatrendszerrel, pedig ez elősegíthetné a hallgatók számára a munkaadói elvárásokhoz igazodó gyakorlati tapasztalatok megszerzését.
További probléma, hogy az évek során gyakorlatilag megszűnt az általános és középiskolai pályaválasztási tanácsadás, így a fiatalok kevésbé küldetéstudatos rétegének fogalma sincs, milyen pályát is válasszon magának. Ennek következtében a szakok többségén olyan hallgatók lézengenek, akik csak "elvégzik" az adott szakot (hogy legyen papírjuk), de nem feltétlenül kívánnak elhelyezkedni abban a szakmában. Vagy ha mégis, akkor meg a munkaerő-piaci realitásokkal nincsenek tisztában, a szakmát ugyanis csak távolról szemlélik, honnan tudhatnák, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni, illetve milyen fizetési igénnyel kell fellépni.
Mindent összegezve tehát nem véletlen, hogy a regisztrált diplomás álláskeresők számában jelentős ugrás következett be az elmúlt években, s előreláthatólag ez csak nőni fog, a felsőoktatásból ily módon kikerülő tömegekhez ugyanis továbbra sem fog párosulni valós munkaerő-piaci kereslet.
Paraszt Imre, HR Portal
Forrás: Jakab Tamás - Kocsis László Levente - Vida Szabolcs: Munkaerő-piaci helyzetkép Magyarországon 2005-2006 - Különös tekintettel a diákszövetkezetek tevékenységére
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- Április végéig lehet jelentkezni az MCC vezetőképző akadémiájára 2 hónapja
- Nyelvvizsga-mentesség 2 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 2 hónapja
- Van véleményük és felvállalják a céljaikat: így rúgja be az ajtót a Z generáció 2 hónapja
- Az álláskeresők támogatásának alakulása 3 hónapja
- Az állami intézményekben dolgozó tanárok és óvónők részére ma érkezik meg az emelt bér 4 hónapja
- Felsőoktatási felvételi: az önkéntes munkáért is járhat plusz pont 4 hónapja
- Rétvári Bence: február elején minden pedagógus emelt fizetést kap 4 hónapja