A világ legjobb projektmenedzsere lett a Magyar Zene Háza projektvezetője
A Világ Legjobb Projektmenedzsere díjat nyerte el Pém Attila, a Liget Budapest Projekt részeként, a Városliget Zrt. irányítása alatt megvalósult Magyar Zene Háza projektvezetőjeként végzett világszínvonalú munkájáért.
Az International Project Management Association (IPMA) által alapított díj a legrangosabb egyéni nemzetközi elismerés, amit egy projektvezető elnyerhet. A szervezet hat kontinens hetven tagszervezete által jelölt elit mezőnyből választja ki a legjobbakat minden évben.
A Magyar Zene Házának látogatottsága a 2022 januári nyitás óta átlépte az egymillió főt, és rövid idő alatt Európa egyik legtöbbet díjazott épületévé vált.
„A megvalósítása során a projektmenedzsment, az ingatlanfejlesztés, az építőipar, a tartalomfejlesztés, az üzemeltetés és a kommunikáció terén számos újítást kellett alkalmazni. Össze kellett hangolni a nemzetközi tervező csapat és a hazai alvállalkozók munkáját, a két fél kulturális és szakmai szokásait, mindezt a Covid és a lezárások közepén” – mondta Pém Attila (képünkön), majd hozzátette: „ A projektmenedzsment részéről mindezek a legmagasabb szintű felkészültséget és koncentrációt igényelték, hiszen a ház rendkívül összetett, egyes elemeiben hazánkban itt először megvalósított műszaki megoldásokat vonultat fel.”
A projektmenedzser feladata volt, hogy amit Sou Fujimoto és magyar tervezőiroda partnere Magyar Zene Házaként megálmodott majd részleteiben, tervek formájában is kidolgozott, az a gyakorlatban is megvalósítható legyen és lehető legjobb minőségben, kompromisszummentesen meg is valósuljon, határidőre, a rendelkezésre álló költségvetésen belül. A projektet tehát teljeskörűen koordinálta, tervezőasztaltól az első látogató megérkezéséig, gyakorlatilag 0/24-ben együtt létezett és lélegzett a Magyar Zene Házával.
Fotó: Magyar Zene Háza
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Csomós Petra, az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékének docensének személyében másodszor nyerte el női oktató az... Teljes cikk
Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk
Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett? 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- NGM-államtitkár: a kormány gyors ütemben, a lehető legtöbb uniós forrást el szeretné juttatni a vállalkozásoknak 2 hónapja
- Érkezik a katonák visszamenőleges béremelése 3 hónapja