kapubanner for mobile
Megjelent: 2 hónapja

Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett.

Átadták a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely díjakat szerdán Budapesten; a címet 10 település és 11 vállalat, illetve intézmény kapta meg. A díjátadón Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára elmondta: a tárca napokon belül jogszabály-módosítást kezdeményez, amelynek egyik legfontosabb célja a közlekedés legvédtelenebb szereplői, a gyalogosok és a kerékpárosok védelme. A közlekedési szabályozás alapja, hogy minden közlekedő számára biztonságos feltételeket teremtsenek - hangsúlyozta. Az államtitkár jelezte azt is, hogy a ÉKM a többi érintett tárcával együtt dolgozik a közlekedési szabályrendszer, ezen belül kiemelten a KRESZ átfogó megújításán, ennek első lépéseként széleskörű társadalmi egyeztetést kezdeményeztek. A pályázat lebonyolítását végző KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet tájékoztatása szerint a közlekedésért felelős tárca 2006-ban indította el a pályázatot, az elnyerhető címmel az ÉKM a kerékpározás elterjedését szolgáló, annak feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismeri el. A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett, közülük több kategóriában választották ki a legjobbakat.

Kerékpárosbarát Település címet kapott Kispáli, Kiskunhalas, Szarvas, Vásárosnamény, Kazincbarcika, Budakalász, Lenti, Győr, Debrecen és a főváros X. kerülete. A Kerékpárosbarát Munkahely címet kapta az EDC Debrecen Nonprofit Kft., a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft., a Koliken Kft., a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., a Strabag Magyarország, a közintézmények közül pedig a BP18 Egyesített Óvoda Pestszentimrei Zöld Liget Tagóvodája, a kispáli községháza, a kőbányai polgármesteri hivatal, a Pécsi Tudományegyetem, a Szarvasi Arborétum és a vásárosnaményi Tourinform. A nyertesek egy éven keresztül használhatják a Kerékpárosbarát címet és logót. A kategóriák legjobbjai egy-egy kerékpárt is hazavihettek, amellyel az ÉKM jelképesen hozzájárul az önkormányzat, illetve munkahely környezetbarát járműflottájának fejlesztéséhez. Az ünnepélyes díjátadón elhangzott, hogy a pályázatot idén is kiírják majd.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk