Bűnöznek a vezetők
A vállalatokat megkárosító bűncselekmények 22 százalékát a cég saját vezetői követik el, vagy legalábbis tőlük indul a károkozás ötlete - idézi egy német tanulmány adatait a Napi Online, bár Magyarországon se jobb a helyzet.
A megdöbbentő adatot az észak-rajna-vesztfáliai üzleti vállalkozásait fürkészve állapították meg a német kutatók, de szakértők szerint a fejlett világ legtöbb más országában is hasonló (vagy még magasabb) ez a ráta. A Westdeutsche Allgemeine Zeitung szerint ennél még nagyobb a fehérgalléros bűnözés, legalábbis ha a középvezetői szint erkölcstelen tetteit is hozzávesszük: ekkor ugyanis már 40 százalékra tehető azoknak a bűncselekményeknek az aránya, ahol a felbujtó vagy az elkövető maga is a cég vezető beosztású alkalmazottja.
A tanulmány szerint az átlagos elkövető 42 éves, férfi (a nők a bűncselekményeket bizonyítottan elkövető menedzsereknek csupán a 8 százalékát adják), és már 13 éve dolgozik a vállalatnál. Leginkább a lopás és a hűtlen kezelés mellett teszik le a voksukat a vezetők (ez a társaságok felénél fordult elő), míg a szellemi tulajdonnal kapcsolatos bűncselekmények a cégek több mint egynegyedét érintették. Láthatóan a korrupciótól és a megvesztegetéstől sem riadnak vissza magasabb körökben, erről a megkérdezett 77 magyarországi piacvezető vállalat 17 százaléka panaszkodott.
Magyarországon a legsúlyosabb visszaéléseket leginkább a 31-50 év közötti férfiak követik el, közel kétharmaduk diplomás. A PwC adatai alapján a gazdasági bűncselekmények 2005-2007 között közel 4 milliárd forint veszteséget okoztak a hazai cégeknek - a megkérdezettek kétharmada szerint ezekből egyetlen fillért sem kaptak vissza.
Napi Online

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Többen rosszul lettek a csengeri börtön építése közben
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
Sikkasztás miatt emeltek vádat egy postavezető ellen
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Z-generációs álommeló - most bárkiből lehet utazási influencer
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Csaló WhatsApp hívások: már a HR tanácsadók nevével is visszaélnek 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 3 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 3 hónapja
- Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés 3 hónapja
- Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág! 3 hónapja
- 19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni 3 hónapja
- Ön tudja, hogy kinek hasznos a tengelysúlymérő platform? 3 hónapja
- Új HR igazgató a Lidlnél 3 hónapja