Czomba Sándor: áprilisban indul a 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program
Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 csatorna kedd reggeli adásában.
Magyarországon az aktivitási ráta az EU első harmadában van, de ez az arányszám a 30 alatti, illetve az 55 év feletti korosztályokban az uniós átlagnál mintegy 10 százalékponttal alacsonyabb - mondta, hozzátéve: ezért kell ezekben a csoportokban az aktivitást erősíteni és segíteni a pályakezdő fiatalok belépését a munkaerőpiacra.
Az Ifjúsági Garancia Plusz program három lábra épül:
- bértámogatás,
- albérleti
- és útiköltség hozzájárulás
Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól. Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető. Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást biztosítanak - ismertette az államtitkár.
Czomba Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy a program elemei között piacképes tudást biztosító képzési támogatás is szerepel. A kormány tervei szerint a 200 milliárd forintos program 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását segítheti. Ezen belül 60-70 ezren bértámogatásban és 25-30 ezren képzésben részesülhetnek - mondta.
Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a mintegy 23 500, 25 év alatti regisztrált álláskereső fiatal minél hamarabb munkaerőpiaci tapasztalatot szerezhessen.
Hozzátette: a regisztrált álláskeresők száma mintegy 240 ezer, ezen felül a passzív inaktívak száma eléri a 60 ezret, és a kormány ennek a csoportnak a munkaerőpiacra történő bevonását is támogatni kívánja. A tervek szerint az Ifjúsági Garancia Plusz programhoz hasonló támogatás indul a 30 év felettieket célozva - fogalmazott.
MTI
fotó: freepik
Hol vannak tartalékok a magyar álláspiacon? - Így látja az államtitkár
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indul foglalkoztatási program 3 hónapja
- Így zárultak munkaerőpiaci támogatási programok Vasban 3 hónapja
- Csak minden második fiatal munkavállaló érzi úgy, hogy stabil az állása 4 hónapja
- 30 év alatti anyák adókedvezményének érvényesítése 4 hónapja
- 25 év alatti fiatalok adókedvezménye nyilatkozat 4 hónapja
- 5 milliárd forintos forrásból indul bérfejlesztő program kkv-knak 4 hónapja
- Majdnem hétezer nógrádi fiatal kapott anyagi támogatást az Ifjúsági Garancia programban 5 hónapja
- Eredményesen zárulnak munkához jutást segítő programok Tolnában 6 hónapja
- Több mint 11 ezer helyi fiatalt segítettek munkához jutni Baranyában 8 hónapja