Egyre jobban érdekli a pénzügyi tudatosság a diákokat
A Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjére több mint 8700 diák nevezett.
Csaknem 9000 iskolás jelentkezett a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjének idei sorozatára, a pénzügyi tudatosságot fejlesztő vetélkedő sorozatra, ahol a mindennapos pénzügyekről, a takarékoskodásról, valamint befektetésekről, biztosításokról is tanulhatnak a versenyzők - közölte a K&H szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az idei versenysorozatra több mint 8700 diák nevezett, a 9-11. osztályosok körében kiemelkedően sokan, 2800 fiatal. A verseny február 20-án folytatódik a második fordulóval, amelyben 1095 csapat méri össze a tudását.
A végső megmérettetést Budapesten tartják, a díjak összértéke 6,6 millió forint lesz - közölte a K&H. Az először 2010-ben megrendezett K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő eddigi versenyein már 80 ezer diák vett részt - jegyezte meg szerdai közleményében a K&H.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és pénzkezeléssel összefüggő foglalkozástól eltiltást kiszabására tett indítványt. Teljes cikk
A programban résztvevők néhány hónap alatt részszakmát és szakmát szerezhetnek vagy szakképesítést kaphatnak. Teljes cikk
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 3 hete
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja
- Felmérés: a női dolgozók jobban aggódnak a pénzügyi jólétük miatt, mint a férfiak 2 hónapja
- Rekordszámú diák nevezett az idei pénzügyi vetélkedőre 3 hónapja
- Két nemzetközi csereprogram is elindult diákok számára 4 hónapja
- Frissítő lendülettel robbant be a Diageo első pénzügyi meet-up sorozata, a Flavours of Finance Meet-up Series 4 hónapja
- Felmérés: ez a korosztály rendelkezik legnagyobb arányban nyugdíj-megtakarítással 6 hónapja
- A Debreceni Egyetem hallgatója nyerte a nemzetközi pénzügyi befektetési versenyt 6 hónapja
- Felmérés: így változhat a munkaerő-kereslet a nagyvállalatoknál 6 hónapja
- Ismét megrendezik a PÉNZ7 rendezvénysorozatot 7 hónapja
- Pénzügyi főmunkatárs 8 hónapja