Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott emberölésért az idősgondozó
Emberölés bűntette és lopás vétsége miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt a bíróság egy idősgondozót. Az elsőfokú ítéletet szerdán hagyta helyben a Debreceni Ítélőtábla, így az jogerőre emelkedett - írja az MTI.
2014 júniusában határidős fizetési kötelezettségei voltak, ezért elhatározta, hogy felkeresi azt a gondozottját, akitől korábban már lopott arany ékszereket, és akár életének kioltása árán is pénzt szerez tőle.
Az idős asszony beengedte a háza udvarára a vádlottat, aki rátámadt, hogy ékszereit megszerezze; többször megszúrta az idős asszonyt, majd a nyakát is átvágta. Ezt követően a sértett által viselt ékszereket magához vette, a táskáját a benne lévő pénztárcával elvitte. Mintegy 295 ezer forint értékben szerzett így javakat. A sértett holttestét másnap a fia fedezte fel. Az idős asszony sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét a gyors és szakszerű orvosi segítség sem menthette volna meg.
A vádlott mind a nyomozás, mind pedig a bírósági eljárás során tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését - ismertette a bírósági szóvivő.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Állás: stabil munkahely, fejlődési és karrierlehetőség, és nettó 400 ezres fizetés várja a börtönben 7 hónapja
- Kibervédelem: súlyos büntetés jár a magyar cégeknek, ha nem készülnek fel 7 hónapja
- Menopauza támogatás vagy idősgondozási juttatás - íme a munkaerő-megtartás új dimenziója 7 hónapja
- Tényleges életfogytiglanra ítélték a munkatársát megölő férfit 7 hónapja
- A magyarok többsége élethosszig tartó tanulással készül a jövő kihívásaira 11 hónapja
- Toborzásba kezdett a büntetés-végrehajtás, ennyi pénzt lehet keresni a börtönben 13 hónapja
- Élethosszig tartó tanulás az EU-ban: Élen a svédek és a finnek 1 éve
- Leszúrta kolléganőjét a videojáték-függő férfi, életfogytiglant kaphat 1 éve
- Magyarország nem áll jól élethosszig tartó tanulásban 1 éve
- Lesz olyan Bv-s dolgozó, akinek csökken a fizetése januártól 1 éve
- Nincs elég börtönőr Belgiumban 1 éve