Emelkedik az állami víziközmű társaságoknál dolgozók bére
A munkavállalók alapbérét két lépcsőben fejleszti a társaság.
A víziközmű ágazatban dolgozók anyagi megbecsülése és a társaságoknál folyó munka szakmai színvonalának biztosítása érdekében idén két ütemben nő a többségi állami tulajdonban lévő víziközmű szolgáltatóknál dolgozók bére - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtöki közleménye szerint a víziközmű-ágazatért felelős államtitkár. Németh Zsolt közölte, hogy január elsejétől visszamenőlegesen tíz százalékos, július elsejével további öt százalékos alapbérfejlesztésre kerülhet sor az érintett társaságoknál.
Az államtitkár emlékeztetett: a kormány célja, hogy a magyar családok biztonságos ellátása érdekében fenntarthatóbbá váljon a víziközmű ágazat működése és hosszú távon biztosított legyen a minőségi vízszolgáltatás. A jogszabály lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy az ellátási felelősséget és az ehhez kapcsolódó vagyont, illetve a szolgáltató társaságban fennálló tulajdonosi részesedést önkéntesen, ingyenesen átadhatják a magyar államnak. Az integrációs programban eddig tizennégy, korábban többségi önkormányzati tulajdonú víziközmű-szolgáltató csatlakozott az állami szolgáltatók köréhez, ezzel az ország területének felén már az állami víziközmű-szolgáltatók látják el a vízközmű-üzemeltetési feladatokat. A tizennyolc társaság összesen több mint 11 ezer munkavállalót foglalkoztat, ezzel az állami tulajdonú cégek között a negyedik legnagyobb az országban - írták.
A közlemény szerint az integrációnak köszönhetően az érintett területeken kiemelt figyelem összpontosul az ellátásbiztonságra és a szolgáltatások egységes színvonalának növelésére, melynek során a szervezetek hosszú távú gazdasági stabilitásra is szert tesznek. Ez lehetőséget teremt a fejlesztési források hatékony elosztására, az egységes felhasználói eljárásrend kidolgozására és egy új víziközmű-szolgáltatói rendszer üzleti modelljének kialakítására. Az integráció emellett kiszámítható foglalkoztatási feltételeket biztosít az érintett munkavállalók számára.
A Nemzeti Vízművek Zrt. és a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége között létrejött megállapodás értelmében a társaságok január elsejétől visszamenőlegesen tíz százalékos, majd július elsejével további öt százalékos alapbérfejlesztést hajthatnak végre. A béremelés mellett ebben az évben legalább bruttó 450 ezer forintos cafeteria keret áll rendelkezésére a dolgozóknak, akik az áprilisban esedékes bérfizetésekkel már az emelt fizetéseket vehetik kézhez. A bérmegállapodást a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége és az Autonóm Területi Szakszervezet is támogatta - tették hozzá.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja