Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás
Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról.
A PPL PRS zenei licencelő cég 500 brit munkavállaló körében végzett új felméréséből kiderül, hogy a raktárok 87%-ában zenét hallgatnak a dolgozók, míg a többi 13%-ában csendben dolgoznak az alkalmazottak – írja a HR News. A munkavállalók közül 10-ből kilenc (89%) kifejezte igényét a zene iránt, és csak minden tizedik (11%) részesíti előnyben a csendet.
A raktári dolgozók átlagos heti munkaideje 35-40 óra. A PPL PRS a 9-től 5-ig tartó, a hosszú órákon át tartó, állva végzett munka hatásait vizsgálta, miután egy 500 állómunkás körében végzett 2023-as felmérés szerint a fizikai fáradtság, a lábfájás, a szellemi fáradtság és a rossz hangulat a leggyakrabban tapasztalt mentális és fizikai hatások. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a dolgozók 82%-a úgy vélik, hogy a zene javítja a hangulatukat a munkanap során.
A PPL PRS legfrissebb, 2024-es felmérése szerint a raktári dolgozók több mint fele (54%) boldognak érzi magát, ha zenét hallgat a munkahelyén, majdnem fele (49%) szerint ez energiát ad, és több mint kétötödük (43%) számára a dallamokkal együtt jár a kikapcsolódás, míg mindössze 6% mondta azt, hogy a zene elvonja a figyelmét, és kevesebb mint 2% számolt be arról, hogy szorong, feszült vagy zaklatott.
A zene a raktárakban a termelékenység növekedéséhez is vezethet; 10-ből majdnem három dolgozó (28%) mondta, hogy javul a koncentrációjuk. A válaszadók a dobozok be- és kicsomagolását (71%) jelölték meg a leginkább pozitívan befolyásoló feladatként, amelyet a dobozok mozgatása (59%), a járművek rakodása (44%), valamint a készletek építése és összeszerelése (38%) követett.
HR News
fotó: unsplash
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Május 21-éig küldhetik be a NAV-hoz szja-bevallásukat az adózók. Teljes cikk
Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk
A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 2 hete
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 3 hete
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Felmérés: Jelentősen javítja a dolgozók teljesítményét a közös kávészünet 1 hónapja
- Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő 2 hónapja
- Veszélyes üzem? - Ezeken a területeken több a munkahelyi baleset, mint az építőiparban 2 hónapja
- Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre 2 hónapja
- 5 tipp, amivel megőrizhetjük arcbőrünk hidratáltságát 2 hónapja
- Kiegészítők választása a masszázsmedencéhez 2 hónapja
- Kiderült, melyik a legsportosabb vállalat Magyarországon 2 hónapja
- Túl zajosak az irodák a pénzügyi területen dolgozó nőknek az Egyesült Királyságban 2 hónapja