Javították a Nógrád megyében élők munkaképességét
Lezárult a Nógrád megyei lakosok munkaképességének javításáért indított program; ennek keretében közel 13 ezer ember vett részt szűrővizsgálatokon, de foglalkoztak a stresszkezeléssel vagy az öngyilkosság megelőzésével is - a programról a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közleményben.
A konzorcium tagja volt Nógrád megye három kórháza is. A salgótarjáni Szent Lázár Kórház a szív- és érrendszeri és a daganatos megbetegedések korai felismerését, a mentális fejlesztést, és a betegséggel való megküzdést célzó programokat helyezte előtérbe. Szakmai programjaik közül a komplex szűrővizsgálatokra volt a legnagyobb igény.
Mivel Nógrád megyében kiemelkedően magas az öngyilkosságok száma, a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház ennek megelőzésével, a pszichiátriai kórállapotok korai azonosításával is foglalkozott a keringési betegségekre irányuló szűrések mellett.
A pásztói Margit Kórház az egészséges életmódot, a testmozgást helyezte előtérbe. A kórházak a lakosság körében, munkahelyeken és iskolákban is tartottak előadásokat és végeztek szűréseket, egészség- és sportnapot is szerveztek a programok között.
A Várunk Alapítvány, a Biztosabb Jövőért Kistérségi Közhasznú Egyesület és a Háztartások Foglalkoztathatóságáért Alapítvány vett még részt a programban. A szervezetek egyebek között hátrányos helyzetűeket, szegregátumokban élőket képeztek mentorok és szociális munkások segítségével, a testmozgást ösztönző sportrendezvényeket, a közösségi összetartozást erősítő családi napokat szerveztek.
A fejlesztési ügynökség dolgozta ki azt az integrált, a megye speciális igényeihez alakított egészségügyi adatbázist, amelyben az elvégzett szűrések, mérések, tanácsadások adatait rögzítették.
Az Innovatív megoldásokkal Nógrád megye munkaképességéért című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Így segítik a látássérültek munkavállalását 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 4 hete
- Hogyan ismerhetjük fel a pszichoszomatikus betegségeket? 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett? 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre 2 hónapja
- 5 tipp, amivel megőrizhetjük arcbőrünk hidratáltságát 2 hónapja