kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Kevesebbet keresnek a szoftverfejlesztők szakirányú végzettséggel, mint közgazdász és villamosmérnök diplomával rendelkező kollégáik?

2014 januárjában a TESK Tanácsadó Kft. ötvennégy szoftverfejlesztővel készített személyenként hat kérdést megválaszoltató interjút, amely alapján feltérképeztük a résztvevők bérpiaci helyzetét. Összesen húsz c++ szoftverfejlesztő, harminc szoftverfejlesztő és négy vezető szoftverfejlesztő bérezési adatai alapján született a végső tanulmány, amelyből a címadó kérdésünkre igen meglepő választ kaptunk.

Idén több szempont alapján vizsgáltuk meg az IT-s szakemberek bérezési adatait. Megnéztük, van-e valami köze a végzettségeknek, a nyelvtudásnak, és az évek tapasztalatának a bérek kialakításához, illetve azt is megvizsgáltuk, hogy a bérezési összegek meghatározók-e az anyagi juttatások szolgáltatásában. Nos, érdekes eredmények születtek.

Kezdjük a c++ szoftverfejlesztők nettó bérezési skálájával. A legalacsonyabb nettó érték 250.000 forint, míg a legmagasabb, 600.000 forint volt.

Különös módon a szoftverfejlesztők nettó bérei ettől nem nagyon térnek el, pedig a c++-os programozás egy speciálisabb ismeretet igényel. Mi lehet ennek az oka? Milyen más tényezők befolyásolhatják az egyes munkakörök bérei közötti különbséget? Kutatásunkból mindez kiderül, ahogy az is, hogy mekkora különbségek vannak a bérek tekintetében, ha vezetői beosztásról van szó.

Megvizsgáltuk, hogy a legmagasabb végzettség mennyire befolyásolja a szakemberek bérezését, amely során újabb meglepő tendencia tárult elénk. A végzettségeket összesen négy kategóriára bontottuk: "Programtervező matematikus/informatikus", "Egyéb egyetemi végzettség", "Egyéb főiskolai végzettség" és "Középfokú végzettség" kategóriákra. A grafikonjaink azt mutatják, hogy az "Egyéb egyetemi végzettség" kategóriát túlnyomó többségben képviselő villamosmérnökök és a közgazdászok nagyobb fizetéssel rendelkeznek lekérdezetteink között, mint egyetemi programtervező matematikus/informatikus kollégáik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a munkáltatók kifejezetten őket részesítik előnyben, sokkal inkább azt, hogy nem kritérium a programtervezői végzettség a bérek szempontjából, és inkább a tudás az, ami számít. Felmérésünkben ennek okára is választ keresünk, s elő is álltunk egy lehetséges tényezővel, ami indokolttá teszi az eredményt. De vajon mekkora az eltérés egy informatikus és egy közgazdász végzettségű szoftverfejlesztő bére között?

A tapasztalati évek vizsgálata során körvonalazódott, hogy igenis számít a szakmában eltöltött idő a bérezés kialakításában, amely megint csak erősíti a fent említett eredménysort, miszerint a tudás bizony megfizethető. Felmérésünkben a számok magukért beszélnek.

Az angol nyelvtudás mérése meglepő eredményt hozott: a kérdezettek válaszai alapján azt a következtetést vontuk le, hogy nem mérvadó a bérek meghatározásában, de vajon lehet-e boldogulni a nyelvtudás teljes hiányával vagy épp csak csekély ismeretével ebben a szakmában? Erre is választ ad a kutatásunk.

Végezetül az anyagi juttatásokat vettük górcső alá, amely megint csak meglepő eredményt hozott. Megtudtuk, hogy milyen kapcsolat van a bérösszegek és a plusz juttatások szolgáltatásánál, és hogy az egyes szoftverfejlesztők javarészt milyen jellegű egyéb juttatásokat vesznek és vehetnek igénybe az adott csoportosítás szerint.

Bár kutatatásunk anonim, felsorolásszerűen összeszedtük, hogy hol dolgoznak jelenleg azok a szoftverfejlesztők, akik válaszaikkal segítették a munkánkat és ennek a tanulmánynak a megszületését.

Felmérésünk egyértelmű üzenete, hogy elmúltak azok az idők, amikor kizárólag az iskolai végzettség alapján választottunk jelöltjeink közül. A mai világ legnagyobb kulcsa a munkakeresésben a tudás, ami aztán meg is fizetnek a munkáltatók.

Lekérdezetteink közül huszonhárman szívesen állást váltanának. Amennyiben érdeklődik kutatásunk teljes anyaga vagy az új lehetőségekre nyitott résztvevők önéletrajza iránt, keresse kapcsolattartóját!

Kökény Georgina
TESK Tanácsadó Kft.


  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Vezesd céged magasabb tudatossággal! Új vezetői képességekre van szükség!

Eddig jól ment a cég vezetése? De pár éve úgy érzed, új képességek kellenének az eredményesség tartásához? Az eddig működő rendszerek... Teljes cikk

A Hallgatói Karrierút programban vesz részt a Prodiák Iskolaszövetkezet, a Prohuman cégcsoport tagja

A Prohuman 2023. augusztusában stratégiai együttműködést írt alá a Pécsi Tudományegyetemmel. A cégcsoport diákmunka üzletága kifejezetten a... Teljes cikk

Visszajelzéssel a megtartásért

A magyar munkavállalók körében végzett kutatások alapján a munkahelyválasztást és a munkahellyel való elégedettséget döntően befolyásoló... Teljes cikk